A Samsung térnyerése Európában és Észak-Amerikában egyaránt az elegáns vonalvezetésű kagylókkal kezdődött, melyet a csúszkás modellek, majd az iPhone megjelenése után az érintőkijelzős eszközök áradata követett. Az LG hosszú ideig a nagyobbik dél-koreai gyártó árnyékában járt csak, és annak lépéseit követve kapaszkodott fel a nagy gyártók közé, ám az utóbbi időben egyre több innovatív ötlettel áll elő, helyenként megelőzve ezüstérmes társát is. A Strategy Analytics legfrissebb kimutatása terén a két cég taktikája olyannyira sikeres, hogy az észak-amerikai régióban szinte minden második mobil az egyik dél-koreai gyártótól származik. 2009 második negyedévében a Samsung 11,7 millió az LG pedig 10,7 millió mobiltelefont értékesített az Egyesült Államokban és Kanadában, mely 24,7 illetve 22,6 százalékos piaci részesedést jelent, vagyis a két gyártó a helyi piac 47,3 százalékát szerezte meg magáénak. A hosszú éveken át tartó Motorola dominancia tehát végleg megtört, a globális dominanciával rendelkező Nokia pedig egyelőre hiába ostromolja az amerikai piacot, bár az új termékstratégia talán nagyobb szelet kihasítását is lehetővé teszi majd a finn gyártó számára.
Azóta történt
-
Samsung: Húsz százalék feletti részesedés
Idén várhatóan húsz százalék fölé tudja majd növelni piaci részesedését a nagyobbik dél-koreai gyártó.
Hír 32
-
HTC: 18 százalékkal kisebb profit
A készülékek árának folyamatos csökkenése és az egyre magasabb marketingköltségek miatt komolyan visszaesett a HTC nyeresége.
Hír 16
-
Samsung: Újabb húsz százalékos bővülés jövőre
Az idei, rendkívül sikeres év után még jobb eredményekre számít jövőre a Samsung.
Hír 10
-
Samsung: Túl az ötvenmillión
A dél-koreai gyártó több mint ötvenmillió érintőkijelzős készüléket értékesített.
Hír 16
Előzmények
-
Erős negyedévet zárt a Samsung
Remek negyedévet tudhatott maga mögött a nagyobbik dél-koreai gyártó is.
Hír 21
-
Sikeres negyedévet zárt az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó jelentős mértékben tudta növelni nyereségét.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.