A Samsung mobiltelefonos részlegének első embere a CES 2011 alkalmával nem csak a gyártó amerikai 4G stratégiájáról, hanem a közelgő Mobile World Congress alkalmával leleplezésre kerülő kétmagos processzorral szerelt készülékeiről is beszélt, melyek a rangos barcelonai rendezvény előestéjén kerülnek majd bemutatásra. A vélhetően a cég saját fejlesztésű kétmagos processzorai köré épülő okostelefonok és internettáblák várható specifikációja egyelőre nem ismert, de a bejelentés alapján a jövevények február 13-án kerülnek leleplezésre, melyet a nagyérdemű és a szaksajtó a Mobile World Congress 2010 szakmai kiállítás során ki is próbálhat. Idén várhatóan tovább fog zsugorodni a zárt platform köré épített Samsung modellek sora, melyek helyét a mérsékelt árfekvésű Android és Bada OS alapú okostelefonok veszik át.
Samsung: Jönnek a kétmagos internettáblák és mobilok
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Kerékpárosok, bringások ide!
- 8 kHz-es, jobbkezes PnP egér közeledik a Cherry Xtrfy logójával
- Külpolitika
- Ingatlanos topic!
- Milyen okostelefont vegyek?
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Eredeti játékok OFF topik
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...