A Lumia 1020 optikai képstabilizátorának létjogosultságát számos teszt bizonyítja, hiszen segítségével gyenge fényviszonyok esetén is lehetőség nyílik éles fotók rögzítésére. A Samsung is jól tudja, hogy a kézremegés csillapítása videofelvételek esetén digitális trükkökkel is korrigálható, ám állóképek felvételekor csak a szenzor vagy az optika stabilizálása lehetséges. Az alant látható 13 megapixeles szenzorában a dél-koreai cég az utóbbi rendszer használata mellett döntött, ráadásul a sajtóközlemény szerint a korábbi megoldásoknál jóval nagyobb, akár 1,5 fokos kilengések korrigálására is lehetőség nyílik. A 2014 elején sorozatgyártásba kerülő modul természetesen más gyártók számára is elérhető lesz, de a Samsung nyilván a Galaxy sorozatban is beveti majd.
Azóta történt
-
Samsung W2014 – kagyló felturbózva
Snapdragon 800 processzorral és dupla kijelzővel ellátott Android kagylómobil leleplezését tervezi a Samsung.
Hír 60
-
Galaxy S5 - jövőt idéző processzorral
Az Apple után a Samsung is 64 bites processzorral akarja felvértezni a következő csúcsmodelljét
Hír 119
-
Galaxy S5 - Sony kamerával?
A világ legnagyobb kameragyártója szállíthatja a Samsung következő csúcsmodelljének szenzorát
Hír 49
-
Egymillió Samsung készülék naponta
A dél-koreai óriás idén több mint 350 millió mobiltelefont és táblagépet értékesíthet.
Hír 71
Előzmények
-
Samsung mobil flexibilis kijelzővel?
Az LG mellett a Samsung is hajlított AMOLED megjelenítővel szerelt okostelefon bemutatására készül.
Hír 64
-
Galaxy blog: Android 4.3 Galaxy S4 és S III készülékekre
Októberben érkezhet a frissítés a tavalyi és idei csúcsmodellre.
Blogbejegyzés 41
-
Samsung mobilok vírusvédelemmel?
Az adathalász és ártó szándékú kódok elszaporodása miatt újabb védelmi szoftverek bevetését tervezi a Samsung.
Hír 31
-
IFA 2013: Okosórával rukkolt elő a Samsung
A Samsung nem tétovázott, az idei IFA kiállításon leránotta a leplet a Galaxy Gear elnevezésű kiegészítőről, mely nem működik együtt minden Androiddal.
Hír 178
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.