Az egyetlen hónap alatt több mint egymillió példányban elkelt Apple iPad sikere is egyértelműen rávilágított arra, hogy egy billentyűzet nélküli internettábla is lehet sikeres, ha megfelelően hosszú üzemidőt, kényelmes kezelőfelületet és könnyen elérhető alkalmazások széles választékát kínálja vékony és könnyű kivitelben. Az Intel processzorok helyett alacsonyabb fogyasztású ARM magokat és energiagazdálkodás terén sokkal fejlettebb, mobil operációs rendszert felvonultató megoldások a jövőben egyre népszerűbbek lesznek így érthető, hogy a Palm akvizícióját követően a HP is előrukkol majd webOS alapú megoldásokkal, míg a Nokia a MeeGo Linux, a Google pedig az Android platformja köré építi majd saját készülékét. Az ET News értesülései szerint a Samsung már augusztusban piacra dobja az alant látható, teljes QWERTY gombsort felvonultató Mondi utódját, mely a piac első 7 hüvelykes Super AM-OLED megjelenítővel szerelt, billentyűzet nélküli ajánlata lesz. A dél-koreai SK Telecom kínálatában debütáló Android alapú S-Pad pontos specifikációja és ára egyelőre nem ismert, de a WLAN és 3G támogatás, valamint az USB csatlakozó jelenléte borítékolható.
Azóta történt
-
3D kijelzőt kapott a Samsung W960
A nagyobbik dél-koreai gyártó mutatott be elsőként 3D AM-OLED érintőkijelzővel szerelt mobiltelefont.
Hír 15
-
Kevés OLED kijelzőt gyárt a Samsung
Az amerikai Verizon Wireless szerint a Samsung miatt nem készül elegendő HTC Incredible és a Motorola DROID.
Hír 9
-
Samsung Tape: 7 hüvelykes Super AM-OLED kijelzővel?
Várhatóan 7 hüvelykes Super AM-OLED érintőkijelzővel és 1,2 GHz-es ARM Cortex-A8 processzorral érkezik az Android 2.2 alapú dél-koreai internettábla.
Hír 29
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Autós kamerák
- További aktív témák...