Hirdetés

Samsung vs. Apple – nincs kiegyezés

A Dow Jones Newswires meg nem nevezett forrásokra támaszkodó beszámolója szerint az Apple peren kívüli megegyezésre tett ajánlott a Motorola és a Samsung számára. A beszámoló szerint az Apple készülékenként 5-15 dollár körüli licencdíjat szeretne bevasalni konkurenseitől, mely a készülékek eladási árának akár 2,5 százalékát is jelentheti. A Motorola szintén 2,25 százalékért szeretné licencelni szellemi tulajdonait az Apple számára, vagyis egyelőre teljesen esélytelen a bírósági tárgyalótermeken kívüli megegyezés lehetősége. Shin Jong-kyun,a  Samsung mobiltelefonos részlegének vezetője a Korea Times számára megerősítette, hogy cége nem kíván ilyen kompromisszumokat kötni, sőt a tavalyi 200 millióról 260 millió dollárra emelte az idei pereskedési büdzsét. A dél-koreai cég lépése egyáltalán nem meglepő, hiszen egyfelől a pereskedés reklámértéke is kiemelkedő, ráadásul a Samsung szerint az Apple is megsértette a szabadalmait.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés