A Skype hivatalosan is törölte a Windows Mobile platformra fejlesztett szoftverét, ugyanis az a visszajelzések szerint nem biztosított megfelelő felhasználói élményt. A Windows Mobile alapú Skype és Skype Lite klinesek ezért mostantól nem érhetőek el a cég weboldalán, valamint a Microsoft alkalmazásboltjában sem és ezzel együtt a terméktámogatás is megszűnt, ám a már letöltött szoftverek továbbra is használhatóak maradnak. Jelenleg tehát csak Apple iPhone, Maemo és Symbian modellekre érhető el a hivatalos kliens, ám ez utóbbi szintén nem nevezhető éppen tökéletes alkotásnak, így helyette továbbra is inkább a több közésségi szolgáltatás együttes kezelésére is képes Fring vagy Nimbuzz használata javasolt.
Azóta történt
-
Olcsóbb tarifákkal készül a Skype
Már 250 forintnak megfelelő havidíjért is kedvező nemzetközi hívásokat kínál a Skype.
Hír 9
Előzmények
-
Fring: Videóhívás Nokia Eseries mobilokon
Két Eseries okostelefon számára is elérhetővé vált az internetes videóhívásokat kínáló Fring.
Hír 7
-
Nyugdíjba vonul a Windows Mobile márkanév
A Windows Phone 7 Series piaci bevezetését követően véget ér a Windows Mobile név pályafutása.
Hír 23
-
Hivatalos Skype kliens Symbian modellekre is
Elkészült a végleges Skype kliens Symbian Series 60 3rd Edition és Series 60 Touch modellekre is.
Hír 10
-
Fring videóhívások iPhone-ra is
Mostantól az Apple iPhone és iPod Touch is alkalma Sykpe videóhívások megtekintésére.
Hír 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.