A projekt Glass néven bemutatott szemüvegmobil, illetve a frissen levédetett Smart Glove intelligens kesztyű segítségével rövidesen valóra válhat a Különvélemény (Minority Report) futurisztikus technológiája, hiszen a két eszköz együtt minden korábbinál fejlettebb virtuális valóság élményt biztosíthat. A Google kesztyűje a szabadalmi bejegyzés szerint jóval több mint egy egyszerű periféria, hiszen az ujjhegyeknél nagy felbontású kamerát, infravörös és ultrahangos szenzorokat, digitális iránytűt, gravitációs szenzort és gyorsulásmérőt, a tenyérnél processzort és memóriát, a kézfej külső részén vezetékmentes kommunikációs modulokat, a csuklónál pedig flexibilis akkumulátort tartalmaz, vagyis valójában egy kézen hordható számítógép és labor. A keresőóriás szerint az ujjhegyeknél lévő kamerák mintegy mikroszkópként is funkcionálhatnak, míg nagyobb méretű képek készítéséhez az elmozdulásának követésével panorámaképek összefűzésére is lehetőség nyílik. Ultrahangos szenzorok segítségével akár a tárgyak belső felépítése is feltérképezhető, míg infravörös kamerák révén a kesztyű akár éjjellátóként is működhet. A rendszer persze a hétköznapok során is hasznos lehet, hiszen egy külföldi étteremben a menüre mutatva fordítás is azonnal kérhető, illetve később akár rendelések leadására is lehetőséget teremthet. Persze mindezt majd hosszú évek múlva, hiszen a technológia és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése, illetve az infrastruktúra kiépítése nem megy egyik napról a másikra.
Smart Glove – kesztyű szemüvegmobilhoz
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Vuzix Smart Glasses M100 – a „videoszemüveg”
A Google szemüvegmobiljánál olcsóbban és attól jelentősen eltérő dizájnnal debütál a Vuzix saját megoldása.
Hír 38
-
Idén debütál a Google Glass
A prototípus ezerötszáz dolláros áránál kedvezőbben startolhat az év végén a keresőóriás ráncfelvarrt szemüvegmobilja.
Hír 58
-
Elérhető a Google Glass specifikációja
A keresőóriás hivatalos oldalán is felbukkant az egyelőre be sem jelentett szemüveg részletes adatlapja.
Hír 48
Előzmények
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
Helyszíni riport 272
-
Project Glass mobilok élőben
Egyre több Google alkalmazott teszteli fizikai valójában a szemüvegbe integrált mobilokat.
Hír 52
-
Project Glass – két független kijelzővel
Eltérő tartalmak megjelenítésére alkalmas virtuális kijelzőkkel szeretné felruházni a szemüvegbe oltott mobiltelefonját a Google.
Hír 26
-
Project Glass – gyűrűvel vezérelhető
A Google legújabb szabadalmi bejegyzése a napszemüvegbe oltott telefon vezérlési lehetőségeit vázolja fel.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.