Nem túl kiemelkedő, de anyagi szempontból mindenképp kedvező negyedévet zárt a Sony Ericsson, mely végre egyre nagyobb nyereségről tudott beszámolni. A júliustól szeptemberig tartó időszak alatt a gyártó 10,4 millió mobiltelefont értékesített, mely az előző éves 14,1 milliós, illetve az előző negyedéves 11 milliós eladásokhoz képest is visszalépést jelent, ám az XPERIA termékek 50 százalék feletti részarányának köszönhetően a működési nyereség jelentősen megnőtt. A japán-svéd gyártó 1,6 milliárd eurós árbevétel mellett 49 millió euró nyereséget tudott felmutatni, mely az előző éves 169 millió eurós vesztéségéhez, és az előző negyedéves 12 millió eurós nyereségéhez képest is előrelépést jelent. Bert Nordberg, a Sony Ericsson vezérigazgatója szerint cége továbbra is a legnagyobb Android gyártóvá szeretné kinőni magát, noha jelenleg a Google modellek piacán a részesedése 5 százalék körül lehet. A gyártó jövőre Windows Phone 7 alapú megoldásokkal is előrukkol majd, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xiaomi Smart Band 8 Pro - pro és kontra
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Plazma TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- További aktív témák...