Az iOS alapú eszközök kezdetektől fogva a szabadkézi használatra lettek kihegyezve, vagyis a kezelőfelület valamennyi vezérlőeleme ujjal is kényelmesen elérhető méretű. Ennek ellenére az Apple mégis lát fantáziát a különálló tollak használatában, legalábbis a legújabb szabadalmi bejegyzésében két aktív stylus működési elvét is vázolta fel. Az egyik egy látszólag teljesen hagyományos kapacitív modell, mely azonban a pontosabb bevitel érdekében akkumulátor, vagy cserélhető patronokból származó alapanyagok kémiai reakciója segítségével melegíteni tudja a hegyét. A másik még ennél is komplexebb megoldásnak tűnik, hiszen működéséhez tintapatron, gyorsulásmérő szenzor és rádiós kommunikációs modul is szükséges, mely révén a hagyományos papírlapra írt jegyzetek digitális formában is rögzítésre kerülhetnek. A kézíráson alapuló beviteli lehetőség valószínűleg az iskolák megcélzását segítheti, melyek az Egyesült Államokban egyre nagyobb számban használnak laptopokat és internettáblákat az oktatás modernizálása érdekében.
Hirdetés
Percről percre
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Extra magokkal tömi ki AmpereOne szerverprocesszorát az Ampere
ph Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek.
V Rising - Végre tudjuk hogy mikor érkezik a PS5-ös kiadás
gp A PC-s teljes verzió már egy ideje játszható, hamarosan konzolra is megérkezik a játék.
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Okos Otthon / Smart Home
- Synology NAS
- Ukrajnai háború
- HBO Max & OD topic
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Fotók, videók mobillal
- BestBuy topik
- További aktív témák...