A Microsoft első embere a Windows Mobile Phone 7 piaci bevezetése óta nem igazán nyilatkozott a platform eredményeivel kapcsolatban, illetve a partnerei is rendre csak az elégedettségüknek vagy épp az elégedetlenségüknek adtak hangot. Steve Ballmer azonban nemrég elárulta, hogy ezidáig 1,5 millió Windows Phone 7 alapú modellt adtak el a szolgáltatóknak, mely az iOS vagy Android alapú modellek mellett ugyan nem nagy szám, de a magas termékkategóriát tekintve semmiképp nem nevezhető túlságosan gyenge eredménynek. A Microsoft célja az iOS előremutató, ugyanakkor teljesen egységes hardveres megoldásainak és az Android változatos készülékkialakításainak kombinálása, melyhez egy teljesen egyedi, mégis könnyen használható és intuitív felületet álmodott. Ballmer is elismerte, hogy a Windows Phone 7 kapcsán még sok a tennivaló, hiszen a vásárlók nagyobb választékra és teljesebb alapszolgáltatásokra vágynak, mely utóbbi a frissítések révén garantálható lesz.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Samsung Galaxy Tab S 10.5 - magas képesítés
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
- Otthonfelújítási program (2024.)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Tomato firmware
- További aktív témák...