Az egyre karcsúbb okostelefonok mellett továbbra is jelentős igény mutatkozik a robosztusabb készülékek iránt, hiszen az aktív életstílus kedvelői számára a papírvékony kivitelnél fontosabb a vízállóság és a kisebb esésekkel szembeni ellenállás. Az Archos és a szintén francia Quechua nemrég egy kifejezetten sportszeretőknek szánt ajánlattal rukkolt elő, mely IP54 tanúsítványa értelmében a vízzel és kisebb fizikai behatásokkal szemben is ellenállónak bizonyul. A 230 eurós, vagyis nagyjából 69 000 forintos készülék átlagos középkategóriás ajánlatnak tűnik, mely Android 4.1 Jelly bean operációs rendszerrel, 5 hüvelykes kijelzővel, 5 megapixeles kamerával, 1,2 GHz-es kétmagos processzorral, 4 GB belső memóriával, microSD foglalattal és 3500 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik. A Quechua mobil piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert.
Előzmények
-
Négy új mobil az Archostól
A megjelenítőtől eltekintve teljes azonos műszaki paraméterekkel bíró kvartettet mutatott be a francia gyártó.
Hír 23
-
Az Archos bejelentette a GamePad 2-t
A francia gyártó lerántotta a leplet a fizikai játékvezérlővel felvértezett táblagépük utódjáról.
Hír 31
-
Archos táblagép trió érkezett
Négymagos Cortex-A9 processzorral felvértezett Android 4.2 Jelly Bean-alapú internettáblákat mutatott be az Archos.
Hír 11
-
IFA 2013: Bemutatkozott az Archos 50 és 53 Platinum
A francia gyártó több új modellel is előrukkolt, melyeket a berlini IFA kiállításon meg is lehetett nyomkodni.
Hír 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...