Szabadalmi vitába keveredett a Lenovo

A Németországban a vita rendezéséig nem lesznek elérhetőek a gyártó modelljei, beleértve a Motorla készülékeket is.

Az amerikai szabadalombirtokos, az InterDigital pert nyert Münchenben a Lenovoval szemben, aminek eredményeképpen a Lenovo nem forgalmazhatja a WWAN modemmel szerelt készülékeit Németorszgban. Ez lényegében minden eszközt érint, ami GSM, UMTS, LTE vagy 5G kapcsolatra képes, illetve kártérítést kell fizetniük a szabadalomsértés okán.

A vita tárgy, hogy az InterDigital méltányos és ésszerű licencdíjakra tart igényt a szabadalom után, a Lenovo szerint pedig a szóban forgó licencdíjak sem nem észszerűek, sem nem méltányosak és elvárják a felperestől, hogy egyenlő feltételek mellett bocsássák rendelkezésükre a technológiát. A Lenovo fellebbezett, vélhetően peren kívül i megegyezés lesz, ahogy az általában lenni szokott, addig pedig a készleten lévő termékek lesznek elérhetők. A megegyezésig azonban új modellek vagy szállítmányok nem érkezhetnek Németországba.

Előzmények

Hirdetés