Az egységes és nyílt Symbian platform megalkotásán dolgozó, Nokia által vezetett Symbian Foundation jelenleg a finn óriás platformjából kiindulva fejleszti az egyesített operációs rendszert, mely természetesen a Sony Ericsson által korábban alkalmazott UIQ rendszer bizonyos elemeit is átörökölte. Az idén érkező Symbian^2 kiadás tehát teljes Series 60 5th Edition kompatibilitást kínál majd, ám jövőre komoly változásokra lehet számítani. A 2010 végére tervezett Symbian^4 variáns teljesen új alapokból építkezik majd, szakít a Series 60 platform Avkon felületével, melyet a Nokia által is egyre több termékben használt Qt platformfüggetlen, nyílt kezelőfelülete vált fel. A lépés, noha teljesen logikusnak és a szinte elkerülhetetlennek tűnik valójában komoly problémákat is felvet majd, ugyanis a jelenlegi S60 alkalmazások zöme így nem lesz kompatibilis az új rendszerrel, kivéve persze néhány rendszerszoftvert, melyek nem használták ki a grafikus felhasználói felület lehetőségeit.
Azóta történt
-
Sony Ericsson Satio: Három különböző dobozban
A japán-svéd gyártó a telefon színével harmonizáló dobozba helyezi el első Series 60 Touch alapú készülékét, melyhez azonos árnyalatú céges logókat is használ.
Hír 13
-
Nokia 6788: S60 mobil TD-SCDMA hálózatokhoz
A Nokia és a China Mobile Pekingben mutatta be a kínai 3G hálózatokhoz tervezett Symbian Series 60 alapokon nyugvó csúszkamobilját.
Hír 13
-
Beindult a Symbian Horizon
Beindult a Symbian alkalmazások ingyenes kiadását segítő Symbian Horizon és a hozzá tartozó katalógus is.
Hír 5
Előzmények
-
Symbian Horizon: Alkalmazások terjesztése ingyen
A Symbian Horizon leveszi a fejlesztők válláról a tanúsítás és digitális aláírás költségeit, valamint ingyenes terjesztést kínál.
Hír 8
-
Elérhető a Symbian ^2 PDK
A Symbian kiadta termékfejlesztői készletét mellyel együtt megerősítette a Series 60 márkanév lezárást is.
Hír 8
-
Bezárásra kerül az S60.com
Június végén bezár a Nokia Symbian Series 60 platformjának központi információs és blog oldala.
Hír 1
-
Symbian Foundation: Öt változat készül
A Symbian Foundation elárult néhány részeltet a hamarosan érkező egységes Symbian operációs rendszerrel kapcsolatban,
Hír 3
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.