Szeptember 15-én startolhat el az Android One

A júniusi Google I/O fejlesztői konferencia egyik legfontosabb bejelentése az Android One névre hallgató project indítása volt, amely 100 dollár alatti, mégis hardveresen és szoftveresen elfogadhatóan felszerelt mobilok piacra dobását vetítette előre azokban a szegényebb régiókban, ahol az okostelefonok még csak most kezdenek széles körben elterjedni. A Google a júniusi eseményen három indiai gyártót, a Micromaxot, a Karbonnt és a Spice-ot nevezte meg, mint az Android One első partnerei, és a készülékek őszi startját vetítette előre.

Szeptember 15-én, Indiában startolhat el az Android One

A fenti meghívót a héten kezdte el kiküldeni a Google a hírek szerint egy indiai eseményre, amelyen alighanem az Android One hivatalos startjára lehet számítani. Ezt véli megerősíteni az Economic Times is, amely forrásai alapján azt állítja, hogy az első készülékek a várt árnál valamivel magasabb árcédulával, 115 és 165 dollár között indulhatnak. Az első Android One telefonok négymagos rendszerchippel, 4,3 - 4,5 hüvelyk közötti kijelzővel, 1 gigabájt rendszermemóriával, két SIM és egy microSD kártyafoglalattal, valamint Android 4.4.4 KitKat verzióval érkezhetnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés