Úgy tűnik, hogy nem mindenki fogadta kitörő örömmel Stephen Elop, a Nokia új vezérigazgatójának pénteki kinevezését, aki nem mellesleg eddigi pályafutása során egyetlen cégnél sem töltött el többet két-három évnél. Anssi Vanjoki, a Nokia mobil megoldásokért felelős részlegének jelenlegi vezetője és a korábban legesélyesebbnek tartott cégvezetőjelöltje ma hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A féléves felmondási idejét Vanjoki még a pozíciójában tölti és a holnap kezdődő Nokia World 2010 levezénylésében is aktívan részt vesz, ám ahogy szűkszavú közleményében is fogalmazott: elérkezettnek látta az időt, hogy új lehetőségek után nézzen, ugyanakkor a legutolsó munkában töltött napjáig elkötelezett marad cége sikere iránt. Az 54 éves Anssi Vanjoki több mint 19 évet töltött el a Nokiánál, melyből az utolsó 12 évben az igazgatótanács tagja volt. Nevéhez fűződik többek között az Nseries N8 kiadásának késleltetése és a menürendszerének átdolgozása is, mely révén a végleges változat jóval vonzóbb és stabilabb megoldást jelenthet. A minőségi megoldások iránt elkötelezett Anssi Vanjoki távozása komoly veszteséget jelent a Nokia számára, ugyanakkor érthető, hogy nem tudja folytatni munkáját egy olyan cégnél, mely nem tanúsított kellő bizalmat iránta.
Távozik a Nokia mobil megoldásokért felelős vezetője
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Nokia Press
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Előzmények
-
Stephen Elop lesz a Nokia vezérigazgatója
Olli-Pekka Kallasvuo visszavonulását követően Stephen Elop, a Microsoft üzleti divíziójának vezetője veszi át a Nokia irányítását.
Hír 20
-
A Nokia válaszlépését ígéri Anssi Vanjoki
Számos pletykával kapcsolatban is állást foglalt nyílt levelében a Nokia okostelefonokért és mobil számítógépekért felelős részlegének új vezetője.
Hír 22
-
Jövőre minden Nokia okostelefon NFC modullal érkezik
Anssi Vanjoki, a Nokia okostelefon részlegének feje szerint jövőre kizárólag NFC modullal ellátott okostelefonok kerülnek bejelentésre.
Hír 9
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.