Hirdetés

Tíz éve, hogy Scott Forstallt kirúgta az Apple

Neki köszönhetők az iOS rendszer alapjai, az iOS 6-ig ő vezette a fejlesztést. Aztán jött az Apple Térképekre való átállás és a balhé.

Egy évtizede, hogy az Apple eltávolította az iPhone szoftveres rendszeréért felelős alelnöki pozíciójából Scott Forstallt és helyét a Mac szoftverekért felelős alelnök, Craig Federighi vette át, aki 2012. október 29-től a mai napig vezető pozíciót tölt be az amerikai cég szoftvereiért felelve. Forstall kirúgását követően hat hónapig még az Apple-nél dolgozott tanácsadóként, de azóta csak egyszer tűnt fel a céggel kapcsolatban a nyilvánosság előtt, az iPhone tízéves születésnapján adott egy egyórás interjút, ez beágyazva megtekinthető.

Forstall Jobs egyik legközelebbi munkatársa volt az Apple-nél, ám Jobs 2011-es halála után olyan pletykák kezdtek terjedni, melyek szerint az iPhone operációs rendszeréért felelős alelnök nem éppen közkedvelt a többi Apple-vezető között. Az állítólagos okok között felsorolják, hogy Forstall próbálta Jobs egóját és viselkedését utánozni, valamint jellemző volt rá a felelősség hárítása. Jony Ive-val állítólag annyira nem bírták egymást, hogy nem voltak hajlandók közös megbeszélésekre.

Az első Apple iPhone-t fejlesztő csapat vezetői, Scott Forstall jobbról a második Eddy Cue és Steve Jobs között.
Az első Apple iPhone-t fejlesztő csapat vezetői, Scott Forstall jobbról a második Eddy Cue és Steve Jobs között.

Forstall eltávolítására a 2012 szeptemberében megjelent iOS 6 adott okot, főképpen az (utolsó szépen megrajzolt kezelőfelületű) iOS-szel piacra került Apple Térképek. Az iOS 6 volt az első rendszer, melyben az Apple dobta az előre telepített alkalmazások közül a Google térképeit és saját térképszolgáltatásra állította át a rendszerét. Ez kisebb tragédia volt, a Flyover nevű 3D-s madártávlati funkció sok városban használhatatlan volt, a navigáció hellyel-közzel működött, az Apple pedig címlapokra került a használhatatlan szoftver miatt. Szárnyra kaptak olyan hírek is, melyek szerint azért volt tele hibával az iOS 6 térképe, mert az Apple csak Kaliforniában tesztelte kiadás előtt a szoftvert, a viccről később kiderült, részben igaz.

A iOS 6-ban a Flyover funkció alig működött Kalifornián kívül.
A iOS 6-ban a Flyover funkció alig működött Kalifornián kívül. (forrás: 9to5Mac) [+]

Tim Cook nyilvános bocsánatkérést intézett levélben az elfuserált térképszoftver miatt és arra kérte a felhasználókat, hogy töltsék le a MapQuest vagy a Waze programokat, amíg az Apple ráncba szedi saját térképét. Forstall nem volt hajlandó aláírni a nyilvános levelet, a New York Times akkori cikke szerint úgy vélekedett, a média által felfújt hibáról van szó. Cook és az Apple vezetősége ekkor döntött úgy, hogy búcsút vesznek az iOS-ért felelős alelnöktől.

Craig Federighi vette át az iOS és az OS X (ma macOS) felett az irányítást, Eddy Cue kapta meg az Apple Térkép és a Siri fejlesztésének vezetését, Jony Ive pedig a hardverdizájn mellé a felhasználói felület tervezését. Utóbbinak eredménye lett a 2013-ban megjelent, teljesen újrarajzolt, megjelenésekor minimalizmusában botrányosan elnagyolt és bugokkal teli iOS 7, ami bevezetett egy olyan új dizájnyelvet, amire azóta az összes Apple szoftver UI-e épül. Az Apple Térképek azóta is Eddy Cue vezetése alatt áll, a szoftvert 2018-ban teljesen újraépítették az alapokról és a korábbi megoldás helyett, melyben partner térképszolgáltatások, például a TomTom adatbázisára hagyatkoztak, az Apple sajátot épített. Ennek eredményeként mára az almás eszközök natív térképe sok szempontból kompetens konkurencia a Google Térképpel szemben.

Forstall távozásával az azóta az Apple-t elhagyó Jony Ive vette át a szoftveres kezelőfelület fejlesztésének vezetését is és az iOS 7-tel elpusztított mindent, ami szent volt.
Forstall távozásával az azóta az Apple-t elhagyó Jony Ive vette át a szoftveres kezelőfelület fejlesztésének vezetését is és az iOS 7-tel elpusztított mindent, ami szent volt. (forrás: 9to5Mac) [+]

Forstall az elmúlt tíz évben nem került újra vezetői pozícióba és a nyilvános szereplésektől is visszalépett. Apple bemutatón utoljára az iPad Mini debütálásakor vett részt, mint a cég képviselője, 2015 óta a Snapchat megnevezett tanácsadója és több technológiai startup befektetője. Emelett neve megtalálható producerként vagy filantróp támogatóként több Broadway-en előadott darab készítői között.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés