Macro Agrenti, a Nokia fejlesztői kapcsolatokért és online piacokért felelős vezetője a WMPoweruser számára megerősítette, hogy a 25 000 tervezett ingyenes Windows Phone fejlesztői modellből ezidáig 17 000 került átadásra, mely alkalmazások készítését és tesztelését hivatott elősegíteni. A finn gyártó emellett január és június között 600 fejlesztői fórumot és konferenciát is tart, melyből 100 Észak-Amerikában kerül megrendezésre. Agrenti szerint a legfőbb cél, hogy a végfelhasználók számára lokálisan releváns, minőségi tartalmak szülessenek, mely mellett természetesen az is kiemelten fontos, hogy a fejlesztők maximálisan ki tudják aknázni a platform egyedi megoldásait, mint például az „élő csempék” lehetőségeit. A finn gyártó éppen ezért több országban kíván létrehozni helyi irodákat, ahol több száz alkalmazott segíti a fejlesztőket teljes munkaidőben. A Nokia emellett 50 ország 146 szolgáltatóval kötött számlázási megállapodást, mely révén dombornyomott bankkártya helyett közvetlenül telefonos egyenlegből is lehetőség nyílik prémium alkalmazások megvásárlására.
Előzmények
-
WP7 blog: Windows Phone a Veletech 2012 rendezvényen
Képgaléria a Microsoft és a Nokia standjáról.
Blogbejegyzés 26
-
MWC2012: olcsó Lumiával támad a Nokia
A Nokia sajtótájékoztatóján egy újabb taggal gyarapodott a finn gyártó WP7-es palettája, amely a kedvező árával hívja fel magára a figyelmet.
Hír 136
-
Nokia Lumia 710 - a leváltó
A csúcsgép után a kedvezőbb árfekvésű, Windows alapokra építkező Nokia járt nálunk. Sikeres lehet, jól árazták.
Teszt 10728
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.
Teszt 20695
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Melyik tápegységet vegyem?
- Diablo IV
- iPhone topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...