Az elmúlt hónapok során a HTC mindent megtett azért, hogy készülékeivel felhívja magára a figyelmet, ám az átütő siker ennek ellenére sem érkezett meg. A piac első, Full HD kijelzővel szerelt okostelefonja a DROID DNA, és a nemzetközi piacokra szánt HTC Butterfly nem igazán váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, legalábbis az eladási mutatók kapcsán továbbra sem figyelhető meg pozitív változás. A HTC részvényeinek árfolyama ezzel együtt a tavalyi 600 tajvani dolláros árszintről 255,5 tajvani dollár alá süllyed, mert egy év alatt 57 százalékos visszaesést jelent. A tendencia sajnos egyelőre folytatódni látszik, hiszen a gyártó közleménye szerint a múlt havi eladások egy év alatt 44 százalékkal visszaestek, vagyis a nettó árbevétel a korábbi 685 millió dolláros szintről 384 millió dollárra mérséklődött. A HTC vezetősége persze továbbra is bizakodó, hiszen a nemrég bemutatott One világszerte rendkívül kelendőnek tűnik.
Azóta történt
-
Hivatalos: nullához közelít a HTC nyeresége
A tajvani gyártó előrejelzésének megfelelően az első negyedéves nyeresége egy év alatt ötvened részére csökkent.
Hír 95
-
Hatalmasat erősödött a HTC
A HTC One sikerének köszönhetően a májusi pénzügyi eredmények már megközelítik az egy évvel korábbi szintet.
Hír 61
Előzmények
-
Kipróbáltuk a HTC One-t
Fotós és videós beszámolónk a HTC Londonban debütált új csúcsmodelljéről, a HTC One-ról, amely számos újdonságot vonultat fel.
Hír 779
-
HTC One – csupán órák kérdése
A tajvani gyártó Facebook oldala a hivatalos premier előtti órákban is tovább borzolja a várakozással teli rajongók kedélyeit.
Hír 116
-
Sajtóképen a fekete HTC One
A fémes szürke kiadás mellett feketében is piacra kerül a tajvani gyártó idei nagy dobása.
Hír 100
-
Kedvcsináló videón a HTC M7
A tajvani gyártó rövidke videója sok újdonságot nem tartogat, csupán megerősíti az új modell érkezését.
Hír 32
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Hővezető paszták
- Azonnali informatikai kérdések órája
- E-roller topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Toyota topik
- PlayStation 5
- Diablo IV
- További aktív témák...