A mérsékelt árfekvésű táblagépek a fejlődő országok lakói előtt is megnyithatják az internet világát, mely a közoktatás és a kutatások számára is új lehetőséget teremthet. Nem meglepő, hogy India vezetése nemrég a DataWind és az IIT Rajasthan segítségével egy 70 dolláros internettáblát alkotott, mely állami támogatással féláron lesz elérhető a tanulók számára. A DataWind nemrég egy jóval fejlettebb modellel is előrukkolt, mely az Aakash 300 MHz-es ARM11-alapú processzorát egy jóval fejlettebb, 700 MHz-es ARM Cortex-A8 modellre cserélte. Az Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugvó Ubislate 7 ezen túlmenően 7 hüvelykes, 800x480 képpontos megjelenítőt, 256 MB RAM-ot, GPS, WLAN és Bluetooth modult, 2 GB belső tárhelyet és microSDHC kártyafoglalatot is kapott. Az Indiában várhatóan január első heteiben debütáló táblagép pontos ára egyelőre nem ismert, de valószínűleg nem éri majd el a 100 dollárt.
Azóta történt
-
Kurio – Android táblagép gyerekeknek
Három különböző méretben, strapabíró burkolattal kerül forgalomba a Kurio gyerekek számára fejlesztett internettáblája.
Hír 33
Előzmények
-
Olcsó TouchPad webOS fejlesztőknek
Európai és amerikai fejlesztők is kedvező áron juthatnak hozzá a 32 GB-os TouchPad modellekhe.
Hír 8
-
Yipai C7: Kétmagos táblagép 100 dollár alatt
Héthüvelykes kapacitív kijelzővel és kétmagos ARM Cortex-A9 processzorral érkezik a piac egyik legolcsóbb Android-alapú táblagépe.
Hír 24
-
Aakash: Internettábla 35 dollárért
Az indiai diákok a 70 dolláros listaár feléért is elvihetik a piac egyik legolcsóbb internettábláját.
Hír 22
Hirdetés
Percről percre
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
ph Egyelőre még nincs információ arról, hogy pontosan kinek is szánják és mennyiért ezt a különleges eszközt.
Megjött az ASUS 240 Hz-es, fényes WOLED monitora
ph Az MI-s képességekkel felvértezett újdonság 20 százalékkal jobb fénysűrűséget produkál az egész képátlón átívelve, mint a PG27AQDM.
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.