Hirdetés

Új dizájnnal várható a Pixel Fold 2

Egyre érdekesebb, de legalább egyedi kamerapaneleket álmodik a Google, a Pixel Fold 2 dizájnja meglehetősen karakteresnek ígérkezik.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Google idén nem a menetrendszerűen tavasszal megrendezésre kerülő fejlesztői konferencián mutatja be a Pixel Fold utódját, hanem a Pixel 9-es szériával együtt, valamikor ősszel. A késlekedésnek mindenképpen lesz egy pozitív hozadéka, az új modell már a gyártó legfrissebb szettjével érkezhet, ellentétben a Pixel Folddal, ami még a Pixel 7-ek Tensor G2-es lapkáját használta. A Fold 2 valószínűleg ugrik egy generációt, kihagyja a Tensor G3-at és hardveresen felzárkózik az idei szériához.


[+]

A formatervet illetően is újít a Google, legalábbis az eddig kiszivárgott képek alapján a Fold 2, az összecsukható készülékek viszonylatában már hagyományosnak, vagy inkább átlagosnak tekinthető arányokat kap majd, ami magasabb és keskenyebb kivitelt jelent majd a gyakorlatba. A most előkerült CAD-renderek alapján a belső kijelzőt keretező kávákat is minimalizálják, olyannyira, hogy a belső kameraszenzor a kijelzőbe kerül. Az egyelőre kérdéses, hogy a rejtett megoldás vagy a lyukasztás mellett döntenek.


További képek a galériában!

A hátlapon is jelentős módosításokat eszközölnek, és úgy tűnik, az új kameraelrendezés mégsem csak egy random prototípus sajátossága volt, ami meglepően sokakat elkeseríteni látszik. Személy szerin nem találom olyan kirívóan visszataszítónak, mintha kétszer ilyen ronda lenne, de tény, hogy rendkívül karakteres és meghatározó, a Pixel modellek eddigi formanyelvétől meglehetősen eltérő megoldásról van szó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés