Az Android platform csiszolgatása mellett a Google továbbra is igyekszik naprakészen tartani az iOS-alapú szolgáltatásait, melyek közül most a Gmail kliensszoftver kapott komolyabb ráncfelvarrást. A frissített szoftver végre az Apple értesítési rendszerének segítségével a háttérben is le tudja tölteni a leveleket, melyek így az alkalmazás megnyitásakor automatikusan rendelkezésre állnak. További újdonság az egyszerűsített fiókkezelés, melynek köszönhetően a levelezőrendszerbe való bejelentkezéssel az összes többi Google szolgáltatás is automatikusan beléptetésre kerül.
Azóta történt
-
Google Maps – túl az egymilliárdon
A Gmail után a Google térképszoftvere lett a második Android alkalmazás, amely átlépte az egymilliárd letöltést.
Hír 55
Előzmények
-
Öt nap múlva debütál az iOS 7.1?
Az idei iTunes Festival első napján debütál az Apple mobil platformjának frissített változata.
Hír 60
-
A fejlesztőknél az iOS 7.1 beta 5
Az almás vállalat a fejlesztők számára elérhetővé tette az iOS 7.1 legújabb béta verzióját.
Hír 40
-
Apple blog: Érkezik a Google Now iOS-re, vagy mégsem?
A Google szerint érkezik a Google Now iEszközökre, ám egyelőre az Apple másként látja ezt.
Blogbejegyzés 26
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- patomi: Alufelni felujítás amatőr módon.
- Hisense LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- EAFC 24
- Dacia topic
- Milyen NAS-t vegyek?
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Videós, mozgóképes topik
- Milyen processzort vegyek?
- Melyik okostelefont vegyem? OFF topik
- További aktív témák...