A Sony Ericsson az első negyedév igen gyenge eredményeinek prezentálásakor már említést tett arra vonatkozóan, hogy május 28-án nagyobb bejelentésre készül a korlátlan szórakozást biztosító Entertainment Unlimited termékvonalával kapcsolatban. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a Londonban megrendezésre kerülő esemény kizárólag a Mobile World Congress alkalmával bemutatott Idou kapcsolódó szolgáltatásait kívánja-e bemutatni, de pletykák szerint a gyártó az idei csúcsmodellek leleplezésére készül. A cég elnöke korábban hivatalosan is megerősítette, hogy a gyenge eredmények hátterében nem csupán a globális recesszió áll, hanem a probléma igazi gyökereit a már egy éve átalakítás alatt álló, belső versengést gerjesztő korábbi cégszerkezet, a globális termékstratéga hiánya, a közel azonos kialakítású és hasonló piaci szegmenseket megcélzó termékek és az okostelefonok hiánya jelentik. Ezzel együtt arra is fény derült, hogy még idén két új okostelefonra lehet számítani, melyet jövő év elején újabbak is követnek. A mostani esemény tehát jó alkalom lehet a készülékek leleplezésére. A május 28-ai esemény saját oldalt is kapott, mely azonban egyelőre semmi részletről sem árulkodik.
Azóta történt
-
MINE: Saját előlapok Sony Ericsson W508-hoz
A Sony Ericsson új online szolgáltatása egyedi előlapok tervezését és megvásárlását teszi lehetővé.
Hír 14
-
Sony Ericsson Yari: 5 megapixeles AF kamerával, játékra kiélezve
A japán-svéd gyártó játékra kiélezett csúszkamobilja 5 megapixeles autofókuszos kamerát, QVGA kijelzőt és microSD kártyával bővíthető memóriát kapott.
Hír 53
-
Sony Ericsson Aino: Kis méret, 8 megapixel, érintőkijelző
A 8 megapixeles kamerával szerelt új csúszkamobil az előlapján egyáltalán nem kínál hagyományos gombokat.
Hír 203
-
Sony Ericsson Satio: 12 megapixel Symbian alapokon
A japán-svéd gyártó Idou néven megismert prototípusa immáron végleges formát öltött.
Hír 279
Előzmények
-
Támogatást kaphat a Sony Ericsson
Piaci elemzők szerint a Sony a tervezett egymilliárd dolláros tőkebevonásból a leányvállalatát is támogatni fogja.
Hír 8
-
Tőkeinjekcióra szorul a Sony Ericsson
Elemzők szerint a Sony és Ericsson közel 1,3 milliárd dollárral fogja támogatni a mobiltelefonos részleget.
Hír 10
-
Támogatja mobil üzletágát az Ericsson
Az Ericsson elkötelezett a mobil üzletág mellett és kész a Sony Ericsson további támogatására is ha szükséges.
Hír 9
-
Sony Ericsson: Mostanában nem lesz Android
A japán-svéd gyártó a közeljövőben nem fog Google Android alapú készüléket bemutatni.
Hír 33
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.