A BlackBerry 10 platform, valamint a köré épülő Z10 és Q10 modellek februári premierjekor még úgy tűnt, hogy a következő generációra legalább egy évet kell majd várni, de szerencsére végül egyáltalán nem így lett. A kanadai cég végül kénytelen volt beismerni, hogy nem hanyagolhatja el az ázsiai vásárlóit sem, akik képtelenek kifizetni a csúcsmobilok premium felárát. A BlackBerry azonban nem csak az alsóbb régiókban szeretne hódítani, hanem felfelé is, melynek egyik eszköze az alant látható A10 lesz. Az „Aristo” belső néven fejlesztett készülék fő attrakciója az 5 hüvelykes HD AMOLED megjelenítője lesz, mely mellé kétmagos processzort és dedikált grafikus gyorsítót is kapott. A Z10-nél ívesebb vonalvezetésű A10 várhatóan a következő negyedévtől lesz elérhető.
Azóta történt
-
Videón a BlackBerry Z30 „Aristo”
A számos kémfotó után végre egy minőségi videofelvételen is látható a BlackBerry öthüvelykes óriása.
Hír 21
Előzmények
-
Videón a BlackBerry „Aristo”
Ezúttal videokamera előtt pózolt az öthüvelykes kijelzővel szerelt BlackBerry A10.
Hír 25
-
John Sculley szerint a BlackBerry-nek nem kellene hardvert gyártania
Az Apple volt elnök-vezérigazgatója a biztonságos üzenetkezelésre koncentrálna.
Hír 31
-
BlackBerry Q10 - billentyűzettel bizonyít
A kanadaiak gyönyörűen összerakott újdonsága úgy tud teljes értékű okostelefon lenni, hogy nem hiányoznak róla a fizikai gombok sem.
Teszt 7843
-
Fotón a BlackBerry Z5
Olcsóbb teljes érintőkijelzővel szerelt BlackBerry 10 modellen dolgozik a kanadai gyártó.
Hír 34
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Diablo 3
- Háztartási gépek
- Házimozi belépő szinten
- Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
- Kupon kunyeráló
- Windows 10
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Politika
- További aktív témák...