A legfrissebb információk szerint a szeptemberben megrendezésre kerülő IFA nemzetközi szakkiállítás során kerül leleplezésre az Umeox X5, mely mindössze 5,6 milliméteres vastagságával a világ legkarcsúbb okostelefonja lesz. Ezidáig egyetlen gyártó sem merészkedett a 6 milliméter alatti tartományba, így a bőséges lefaragás miatt elképzelhető, hogy ezúttal nem tiszavirág életű lesz az extrém karcsúságért járó cím. A várható műszaki paraméterekről az elmúlt hónapok során egymásnak igencsak ellentmondó beszámolók kaptak szárnyra, hiszen míg hónapokkal ezelőtt 5,3 hüvelykes megjelenítőről és 8 megapixeles kameráról lehetett hallani, addig manapság 4 hüvelykes kijelzőt, 5 megapixeles fő és másodlagos kamerát, illetve MediaTek processzort emlegetnek. További fontos információ, hogy a készülék Európában is kapható lesz a szeptember 3-ai premier után, igaz, itt Umeox helyett Thomson X5 néven.
Azóta történt
-
Vivo X3 – a legvékonyabb okostelefon
Mindössze 5,75 milliméter vastag a világ legkecsesebb Android-alapú okostelefonja.
Hír 73
Előzmények
-
Umeox X5 – a legkarcsúbb mobil
A 6,19 milliméter vékony Ascend P6 egy hétig sem birtokolhatta a világ legvékonyabb mobiljának járó címet.
Hír 59
-
Hivatalosan is bemutatkozott a Huawei Ascend P6
Magyar idő szerint délután háromkor, Londonban rántották le a leplet a világ legvékonyabb okostelefonjáról.
Hír 128
-
Umeox X5 – Android 5,6 milliméterben
A papírvékony okostelefonok garmadája rövidesen egy minden korábbinál karcsúbb taggal bővülhet.
Hír 31
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Premier előzetesen az xDefiant
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Sorozatok
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Óvodások homokozója
- További aktív témák...