A WPCentral értesülései szerint nem véletlen egybeesés, hogy a hivatalosan bemutatott Samsung Ativ S mellett valamennyi kiszivárgott Windows Phone 8 mobilon a rendszercsatlakozó a készülék alsó részének közepére került elhelyezésre, mely révén az új paletta egységes alapokat jelenthet a kiegészítőgyártók számára. A Microsoft által kikényszerített egységes csatlakozó elrendezés révén az új Windows Phone 8 paletta ugyanolyan vonzó platformot jelenthet majd a kiegészítőgyártók számára, mint az iPhone, hiszen az univerzális kiegészítőkkel telefonok millióit lehet célba venni. A Microsoft egyértelmű célja az Apple sikeres ökoszisztéma-alapú üzleti modelljének lemásolása, melynek a legfontosabb alappillére, hogy szoftver és hardver terén is egységes platformot teremtsen a többi piaci szereplő számára, ugyanakkor a szigorú korlátozások révén a teljes kontroll végül mégis egy kézben összpontosulhat.
Univerzális tartozékok WP8 mobilokhoz?
- Írta: (An)Dante
- Forrás: WMPoweruser
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
HTC Accord – további részletek
Újabb sematikus vázlaton is felbukkant a tajvani gyártó első Windows Phone 8 alapokon nyugvó mobilja.
Hír 29
-
Windows Phone 8 – titkos projekt
A Microsoft szigorú biztonsági előírásai miatt a gyártópartnerei sem ismerik a Windows Phone 8 valamennyi új szolgáltatását
Hír 98
-
Lumia 820 és 920 – október közepétől
Európában október közepén debütál a Nokia Windows Phone 8 palettájának erősebbik tagja, melyet két hétre rá a kisebbik változat is követni fog.
Hír 182
-
HTC 8X néven debütál az „Accord”
A tajvani gyártó első Windows Phone 8 mobilja minden bizonnyal HTC 8X néven kerülhet a boltok polcaira.
Hír 18
Előzmények
-
Sajtófotón a WP8-alapú Nokia Arrow
Az első homályos kémfotók után hivatalos sajtóképen is felbukkant a finn gyártó középmezőnybe szánt Windows Phone 8 mobilj
Hír 105
-
Unity3D motor Windows Phone 8-ra is
A Unite Technologies népszerű grafikus motorja a Microsoft telefonos és számítógépes operációs rendszerére is átültetésre kerül.
Hír 5
-
Idén bronzérmes lehet a Windows Phone
Az Egyesült Államokban már novemberben letaszíthatja a dobogó harmadik fokáról a BlackBerry operációs rendszert a Microsoft.
Hír 123
-
Windows Phone 7.8 – újabb részletek
A Nokia belő dokumentuma a Mango és Refresh modellek frissítéséről árul el újabb részleteket.
Hír 47
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.