A hagyományos gombokhoz szokott kéznek bizony elég nehéz feladat egy sík üveglapra rajzolt QWERTY gombsor használata, hiszen a billentyűk határvonalának kitapintására ez esetben nincs lehetőség, mely gyakori melléütéseket eredményezhet. Szótárak és különböző más trükkök bevetésével az okostelefonok alap megoldásai is viszonylag jó hatásfokkal képesek automatikusan észlelni és kijavítani a hibákat, ám egyik sem tűnik olyan kényelmesnek, mint a Nuance által fejlesztett Swype, mely Android platformra végleges változatban is elkészült az 1.5-ös kiadás képében. A Google Play Store áruházból 0,76 euróért tölthető le az alábbi linken. A beviteli módszer érdekessége, hogy a szavakat alkotó betűket az ujj felemelése nélkül, megfelelő sorrendben kell csupán összekötni, melyet követően a leginkább illeszkedő szó tűnik fel a szövegbeviteli mezőben.
Előzmények
-
Swype – fejlettebb szolgáltatásokkal
Javított érzékenységgel, fejlettebb szerkesztési lehetőségekkel és további nyelvi opciókkal érkezik a Swype legújabb béta kiadása.
Hír 14
-
Alkalmazásbemutató: Swype Beta Androidra
Elérhető a Swype béta verziója, mely hang alapú gépelést kínál androidos készülékekre, mindez ráadásul magyarul is működik.
Hír 160
-
Hangfelismeréssel bővül a Swype
Dragon Dictation tollbamondás funkcióval gazdagodott a Swype legújabb változata.
Hír 11
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Kerékpársportok
- Elden Ring
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Macska topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Steam topic
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...