A japán márkabolt megnyitásának első évfordulójára különleges, limitált kiadású modellekkel készült a Vertu, melyek négy változatban és mindegyik mindössze négy példányban lesz elérhető. Az aranyból készített, hátoldalán kézzel festett japán motívumokkal díszített mobilok kizárólag Tokióban, a Vertu márkaboltban lesznek elérhetőek. A Vertu Kinko, Vertu Kikusui, Vertu Nanten és Vertu Daigo ára egységesen 20 millió japán yen, azaz körülbelül 42,8 millió forint, mely igen nehezen nevezhető csak olcsó ajánlatnak.
Vertu modellek negyvenmillió forint felett
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
- Vertu
Azóta történt
-
Mobiado CPT001: A reneszánsz márványmobil
A luxusmobiljairól ismert Mobiado márványból és zafírból készített reneszánsz koncepcióval rukkolt elő.
Hír 12
-
Vertu Ascent X: 5 megapixel és 32 GB
Idén komoly ráncfelvarrást kaphat a finn óriás prémium termékpalettája.
Hír 14
-
Bemutatkozott a Versace Unique
Egyetlen zafirkristályból készül a kissé extravagáns érintőkijelzős luxusmobil kapacitív kijelzőjének védőborítása.
Hír 22
-
Olcsóbb luxusmobilt mutatott be a Bellperre
Elsősorban az üzleti réteget célozta meg legújabb prémium modelljével a Bellperre.
Hír 24
Előzmények
-
Ulysse Nardin Chairman: Android alapokon
A tavaly bemutatott Windows Mobile alapú luxusmobil végül Android rendszerrel és frissített specifikációval kerül piacra.
Hír 23
-
Gresso modellek testreszabása egyszerűen
Az online Gresso Boutique oldalon hamarosan saját igényeknek megfelelő luxusmobilok is rendelhetőek lesznek.
Hír 3
-
Gresso Grand Monaco Red hölgyeknek
Vörösre festett aligátorbőrbe burkolt luxusmobilt mutatott be a Gresso.
Hír 21
-
Vertu V: Kiegészítők egész áradata
A Vertu méregdrága Bluetooth fülhallgatóval, kártyaolvasóval, tollal és bőrtokkal bővítette kínálatát.
Hír 18
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.