Habár Jon Rubinstein, a Palm első embere nemrég a helyzet javulásának lehetőségéről beszélt, a Bloomberg értesülései szerint a komoly nehézségekkel küzdő cég hamarosan eladásra kerülhet, melyre várhatóan még ezen a héten hivatalosan is ajánlatot fog tenni a Lenovo és a HTC is. Adnaan Ahmad, a Berenberg Bank piaci elemzője szerint a gyártó minden negyedévben 80 millió dollár veszteséget halmoz fel, mely révén 15 hónap múlva kiapadhatnak a tartalékai. A felvásárlással kapcsolatos pletykákat egyelőre a három cég egyike sem erősítette meg. A Palm várhatóan mindent megtesz majd az újabb befektetők bevonására és az sem elképzelhető, hogy az online és telefonos megoldások szinergiáját biztosító webOS rendszer licencelésével próbál majd pénzhez jutni.
Azóta történt
-
A Palm felvásárlását tervezi a Huawei?
A Reuters értesülései szerint a Lenovo és a HTC mellett a Huawei is komoly érdeklődést tanúsít a Palm iránt.
Hír 10
-
A HTC nem érdekelt a Palm felvásárlásában
A HTC és a Huawei sem érdekelt a rendkívül nehéz helyzetben lévő Palm felvásárlásában.
Hír 11
-
A HP tulajdonába került a Palm
A HP és a Palm közösen jelentette be a szebb napokat is megélt PDA gyártó akvizícióját.
Hír 16
Előzmények
-
Hiba volt a Palm és a Sprint exkluzív szerződése?
A Palm első embere szerint a Pré sikeresebb lett volna mint a DROID, ha előbb került volna a Verizon kínálatába.
Hír 5
-
A Lenovo kezébe kerülhet a Palm?
A Palm megvásárlását tervezi a telefonok piacára betörni kívánó Lenovo.
Hír 15
-
Reklámcéget vált a Palm
A nem túl sikeres Palm Pré és Pixi reklámhadjáratok után új céget bíz meg termékei népszerűsítésével a Palm.
Hír 16
-
Palm: Csökkenő eladások, növekvő veszteségek
A Palm a legpesszimistább várakozásokat is alulmúló negyedéves eredményről számolt be.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Politika
- Óra topik
- iPhone topik
- Luck Dragon: Kenyér
- Őrült pletyka: Bárhova elhelyezhető ikonok az iOS 18-ban
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Nikon Z MILC fényképezőgépcsalád
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- További aktív témák...