Az iPhone 3.0 firmware bemutatásakor sok szó esett az új funkciókról, de úgy tűnik, hogy az amerikai óriás szándékosan nem árult el pár apró részletet. Ezek közül az egyik érdekes újítás a kamera kezelőfelületének átalakított változata lehet, melyen újdonság a videofelvételek rögzítésének lehetősége, ám egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen felbontásban történhet a tartalmak mentése. Más eddig ismeretlen funkció a hangvezérlés, a digitális iránytű és az autofókuszos kamera támogatásának jelenléte, mely nyilván kizárólag a júniusban érkező új iPhone-ban lehet majd elérhető.
Azóta történt
-
Yahoo! Messenger iPhone-ra
Elkészült a hivatalos Yahoo! Messenger Apple iPhone-ra szánt változata is.
Hír 10
-
Négymillió új iPhone készül
Beszállítói értesülések szerint az Apple a negyedév végére négymillió új iPhone készüléket rendelt.
Hír 32
-
Elérhető az iPhone 3.0 béta 3
Fejlesztők számára elérhetővé vált az iPhone 3.0 béta 3 fejlesztői készlet.
Hír 4
-
MasterCard ATM kereső iPhone-ra
ATM kereső alkalmazást mutatott be a MasterCard Apple iPhone és iPod Touch készülékekre.
Hír 3
Előzmények
-
Mozgással is vezérelhető lesz az iPhone
Az Apple ezúttal az alkalmazások fizikai mozgatással történő vezérlését próbálja levédetni.
Hír 40
-
BCM4329 chipset köré épül az új iPhone
Az iPhone 3.0 firmware leplezte le az új modell lapkakészletét.
Hír 37
-
Új iPhone kábel Vuzix virtuális szemüvegekhez
A Vuzix új iPhone kábelt mutatott be virtuális szemüvegeihez, mely a korábbi termékeit is Apple kompatibilissé teszi, valamint 3D támogatást is hoz.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.