A Nokia Sea Ray belső néven fejlesztett első Windows Phone Mango alapú készüléke korábban már pózolt a kamerák előtt, ám ezúttal sztárfotók helyett egy amatőr rövidfilm főszerepét is elvállalta. A MeeGo Linux alapú Nokia N9 alapjaiból építkező mobil menürendszere első ránézésre nem különbözik a konkurens megoldásoktól és igazából másodikra sem. A vörös színvilág használata szintén különösnek tűnik, de persze az sem elképzelhetetlen, hogy a jövevény már a Vodafone színeibe öltözött. Eldar Murtazin, az orosz Mobile-Review főszerkesztője szerint az első Windows Phone Mango alapú Nokia maximum egy-két előre telepített alkalmazással hívja majd fel magára a figyelmet, hiszen minden másban natív Microsoft élményt biztosít majd.
Azóta történt
-
Nokia 703: Mango Finnországból?
Egy kiszivárgott prezentációs oldal tanúsága szerint novemberben debütálhat a Nokia „Sea Ray” belső néven fejlesztett Windows Phone Mango alapokon nyugvó mobilja.
Hír 76
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és a Surface Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Qualcomm Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- PlayStation 5
- Programozásról_szubjektíven
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Autós topik
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Politika
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...