Az alant látható két videó főszereplője a Google legújabb zenelejátszó alkalmazása, mely várhatóan a jövő év elején bemutatásra kerülő Android 3.0 Hoenycomb platform egyik komoly újítása is lehet. Az online vásárlásokat, illetve a saját számítógépen tárolt multimédiás tartalmak vezetékmentes hálózatokon keresztüli elérését is támogató alkalmazás egyik érdekessége, a kijelző jobb felső sarkán látható menügomb lehet, mely fizikai gombok hiányában is elérhetővé teszi majd a készenléti kijelzőt és a főmenüt. A Google I/O konferencia alkalmával részben leleplezett Motorola internettábla kapcsán szintén megfigyelhető volt a fizikai gombok hiánya, mely az új Android platformok esetén egy igen fontos rendszerszintű változás lehet.
Előzmények
-
Motorola: Készül a Honeycomb internettábla
A Motorola kedvcsináló videója alapján a CES alkalmával kerül leleplezésre az Android Honeycomb alapú internettábla
Hír 72
-
Android Honeycomb: Fizikai gombok nélkül
Az Android 3.0 Honeycomb platform folyamatosan elérhető virtuális kezelőszervekre cseréli a hagyományos gombokat.
Hír 26
-
Az Android akvizíciója volt a Google legjobb befektetése
A Google vezetői szerint az Android felvásárlása volt a cég eddigi legjobb befektetése.
Hír 39
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.