Habár a Windows Phone 7 operációs rendszer csak az év utolsó negyedévében lesz elérhető kereskedelmi forgalomban, a fejlesztők számára már a piaci debütálás előtt is elérhetővé válnak a valódi hardverek, melyen könnyebb dolguk lesz tesztelni az alkalmazásokat. A Microsoft szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a közeljövőben elérhetővé válnak majd az első teszthardverek, melyek valós környezetben való tesztelésre is lehetőséget teremtenek. A MobileTechWorld értesülései szerint a Microsoft tesztmobilok valószínűleg korai szoftverrel rendelkező LG GW910-es készülékek lesznek majd, ám ezt egyelőre sem a dél-koreai gyártó, sem pedig a Microsoft nem erősítette meg.
Azóta történt
-
Elérhető a WP7 legújabb fejlesztői változata
Stabilabb és gyorsabb működéssel kecsegtet a Microsoft új operációs rendészesének legújabb fejlesztői változata.
Hír 9
-
Készül a WP7 alapú Sony Ericsson Julie
Hamarosan bemutatja első Windows Phone 7 alapú készülékét a Sony Ericsson.
Hír 26
-
Microsoft: Hamarosan elkészül a WP7
A Microsoft első embere szerint a Windows Phone 7 platform központi szoftvere már elkészült, vagyis már csak kisebb optimizálások vannak hátra.
Hír 45
Előzmények
-
IDC: Harmincmillió WP7 mobil jövőre
Elemzők szerint 2011 végéig több mint harmincmillió Windows Phone 7 alapú mobil talál majd gazdára.
Hír 19
-
Újabb fotón a WP7 alapú LG Panther
Újabb fotón is látható a teljes billentyűzettel szerelt Windows Phone 7 alapú LG Panther.
Hír 24
-
Készül a WP7 alapú HTC Mondrian
Várhatóan 1,3 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzorral és 4,3 hüvelykes érintőkijelzővel a fedélzetén érkezik a HTC HD3.
Hír 25
-
Újabb WP7 alapú LG mobil a láthatáron
Hamarosan egy újabb Windows Phone 7 Series alapú LG modell is leleplezésre kerülhet.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Autós topik
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Diablo IV
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Milyen TV-t vegyek?
- Politika
- Azonnali processzoros kérdések órája
- Ingatlanos topic!
- További aktív témák...