Pletykák szerint a Lenovo már megkezdte az egyeztető tárgyalásokat a Windows Phone 8 platform licencelése kapcsán, ám a kínai cég némi egyediséget is szeretne a platformhoz hozzátenni, vagyis jóval nagyobb szabadságot szeretne testreszabhatóság terén. A három különböző méretű csempék bevetésével az amerikai szoftveróriás a widget-alapú megoldásoknál jóval szervezettebb és ezáltal könnyebben átlátható megoldást hozott létre, miközben a negyed képernyő szélességű elemek is jóval informatívabbak mint a statikus ikonok. Egyelőre úgy tűnik azonban, hogy a Lenovo ennél többet szeretne, de egyelőre nem tudni, hogy az integrálni kívánt saját megoldások szoftveres vagy hardveres eredetűek-e. A gyártó kapcsán nem lehetetlen persze, hogy ujjlenyomat-olvasó bevetésére készül, hiszen ezek az üzleti laptopokban is igen nagy népszerűségnek örvendenek.
Azóta történt
-
Juggernaut Alpha – első eredmények
Az első teszteredmények alapján sebesség terén komoly előrelépést ígér az első Windows Phone 8-alapú prototípus.
Hír 4
-
Marketplace helyett Windows Phone Store
A Microsoft új telefonos operációs rendszerével komoly változásokra lehet számítani, melyből a korábbi készülékek tulajdonosai nem igazán profitálnak.
Hír 40
-
ThinkPad 2 – Windows 8 alapokon
Asztali számítógépre szánt alkalmazások futtatására is alkalmas Windows 8 táblagépet mutatott be a Lenovo.
Hír 74
-
Lenovo A660 – vízálló kétkártyás
Középmezőnybe szánt, Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó kétkártyás mobillal rukkolt elő a Lenovo.
Hír 67
Előzmények
-
A WP8 valódi BlackBerry alternatíva lesz
A TPM chipnek köszönhetően a Windows Phone 8 mobilok a vállalati felhasználók adatbiztonsági igényeinek is maximálisan megfelelnek.
Hír 39
-
Az első WP8 alapú Nokia
A Nokia kiszivárgott Windows Phone 8 készüléke valójában a TechEd konferencián is mutogatott belső prototípus.
Hír 184
-
Snapdragon S4 Plus – WP8 mobilokba
A Windows Phone 8 platform DirectX 9c követelménye miatt egyelőre nem sok processzor közül válogathatnak majd a gyártók.
Hír 37
-
Windows Phone 7.8 a Lumia 900 fedélzetén
A Microsoft új telefonos platformjának néhány funkciója a korábbi modellekre is átültetésre kerül.
Hír 153
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Jogász topic
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Luck Dragon: Kenyér
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Formula-1
- További aktív témák...