A Windows Phone-alapú modellek között ugyan akad néhány 4,3 és 4,7 hüvelykes megjelenítővel szerelt ajánlat is, ám ezek közös jellemzője a 480x800 képpontos felbontás, mely akár hogy is nézzük: messze elmarad az Android világ HD megoldásai mögött. A WPCentral állítása szerint ez már nem marad sokáig így, ugyanis az utóbbi időben az oldalukat több Internet Explorer 10 böngészővel rendelkező mobil eszköz is felkereste, melyek 768x1280 képpontos megjelenítővel bírtak. Az oldal bennfentes informátorai szerint a fenti felbontás mellett a Windows Phone 8 „Apollo” 480x640, 480x800 és 720x1280 képpontos panelek kezelésére is képes lesz, vagyis az alkalmazásoknak több különböző felbontásra is fel kell majd készülniük. Ez persze egyelőre csupán spekuláció, de a Microsoft frissített mobiltelefonos operációs rendszere minden bizonnyal a legfelső szegmensben is igyekszik majd jelen lenni.
Azóta történt
-
Windows Phone 8 képernyőfotók
Skype integrációval, átdolgozott kamera kezelőfelülettel és még mélyebb SkyDrive integrációval kecsegtet a Microsoft új telefonos operációs rendszere.
Hír 65
-
WP8 egy Vertu mobilon?
Pletykák szerint Windows Phone 8 alapú luxusmobilon dolgozik a finn gyártó nemrég eladott prémium mobiltelefonos üzletága.
Hír 26
-
WP8 trióval készül a HTC
A tajvani gyártó kiszivárgott ütemterve szerint idén alsóbb-, közép- és legfelső régióba szánt Windows Phone 8 alapokon nyugvó mobilokra is számítani lehet.
Hír 57
Előzmények
-
Nokia Phi: Apollo alapokon?
A WP Bench adatbázisában bukkant fel először a Windows Phone 8 alapokon nyugvó Nokia Phi.
Hír 26
-
Windows Phone 8 – a második félévtől
A dél-koreai gyártó is megerősítette a Microsoft új telefonos platformjának közelgő érkezését.
Hír 95
-
Tesztüzemben a Windows Phone 8
Letöltési statisztikák szerint a Microsoft már március végén megkezdte a Windows Phone 8 „Apollo” platformjának béta-tesztelését.
Hír 54
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Plazma TV topic
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- LED világítás a lakásban
- További aktív témák...