A Telecompaper értesülései szerint a harmadik negyedévben piacra kerülő Xperia M kezdőára Hollandiában 239 euró, vagyis nagyjából 71 000 forint lesz, mely egybe esik a 200 és 250 euró közötti előrejelzésekkel. Habár az árcímke nem túlságosan elrugaszkodott, a készülék várhatóan nem fogja tudni sokáig tartani az árát, hiszen Németországban a nagyobb kijelzővel és nagyobb felbontású kamerával szerelt Xperia L már most is 239 euróba kerül. Az Xperia M azonban épp a kompaktabb, karcsúbb és könnyebb kialakítása miatt lehet vonzó ajánlat, ráadásul az azonos méretű akkumulátora is valószínűleg hosszabb üzemidőt biztosít egy kisebb kijelző mellett.
Azóta történt
-
Európában kezd az Xperia M
A legfontosabb európai piacokon már augusztus végétől elérhető lesz a Sony mérsékelt árfekvésű okostelefonja.
Hír 188
-
Xperia M – Android 4.3 frissítéssel
A szolgáltatók egyre növekvő számú jóváhagyása után világszerte elérhető lesz a Sony középkategóriás modelljének frissítése.
Hír 44
Előzmények
-
Bemutatkozott az Xperia M
Egy- és kétkártyás változatban is piacra kerül a Sony középmezőnybe szánt négyhüvelykes okostelefonja.
Hír 213
-
Sony Xperia L - rutinosan homorít
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Teszt 15520
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Kerékpárosok, bringások ide!
- DIGI kábel TV
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- DIGI Mobil
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Netfone
- DIGI internet
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- További aktív témák...