Mindenféle különösebb beharangozó nélkül jelent meg a Sony oldalán a rövidesen érkező készülékek között az Xperia SL, mely az Xperia S apró ráncfelvarrásának tekinthető. A különbségek listája nem túl hosszú, bár az előre telepített Android 4.0 Ice Cream Sandwich és az immáron 1,7 GHz-es Qualcomm Snapdragon S3 processzor használata mindenképp kellemes előrelépés, mely mellett a rózsaszín és ezüst is színváltozatok is csak az új modellből lesznek elérhetőek. Más téren a 128x64x10,6 milliméteres és 144 grammos készülék mindenben megegyezik elődjével, vagyis 4,3 hüvelykes, 720x1280 képpontos kijelzőt, 12,1 megapixeles kamerát, 32 GB belső memóriát, 1 GB RAM-ot és 8,5 órányi működési időt biztosító akkumulátort kapott.
Azóta történt
-
Újabb ICS frissítés tavalyi Xperia modellekre
Jelentős gyorsulással kecsegtető frissítést kap a japán cég tavalyi Android-alapú termékpalettája.
Hír 127
-
Piacon az Xperia SL
Eutópa néhány országában és Észak-Amerikában is kapható a HD kijelzős Sony Xperia SL.
Hír 72
Előzmények
-
Xperia S – mély ezüst árnyalatban is
A fekete és fehér változatok mellett hamarosan fémes tónussal is piacra kerül a Sony első Android-alapú okostelefonja.
Hír 30
-
Kamerák előtt az Xperia SL
A számos sajtófotó után végre a kamerák előtt is pózolt a Sony Xperia S frissített változata.
Hír 82
-
Újabb képeken az Xperia SL
Újabb sajtófotókon is felbukkant a Sony Android-alapú okostelefon sorozatának legújabb tagja.
Hír 45
-
Xperia Mint – HD kijelző és 13 MP kamera
Újabb fotókon is látható a méretes HD kijelzővel és kétmagos Snapdragon S4 processzorral szerelt Sony LT30p.
Hír 80
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.