A számos ígérgetés és halogatás után először Japánban vált elérhetővé az Xperia X10 multitouch frissítése, mely a konkurens gyártók megoldásaitól eltérően kizárólag kétujjas nagyítás és kicsinyítés műveletére használható, vagyis tartalmak elforgatására, illetve több ujjat igénylő. bonyolultabb műveletek elvégzésére nem kínál lehetőséget. A Sony Ericsson közleménye szerint az új firmware rövidesen világszerte elérhető lesz, méghozzá telefonon letölthető OTA frissítés formájában is. Az Android alapú Xperia sorozat többi tagja, azaz az X10 Mini, az X10 Mini Pro és az X8 szintén kap majd kisebb frissítéseket, ám ezek számára a multitouch támogatás sajnos nem lesz elérhető. Az Xperia sorozat korábbi tagjaihoz a frissítések sora ezzel valószínűleg lezárásra is kerül, hiszen a Sony Ericsson korábban már megerősítette, hogy a régi készülékek számára nem készít Android 2.2 Froyo alapú frissítést.
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Mesterséges intelligencia topik
- RAM topik
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- További aktív témák...