A Sony Ericsson első Windows Mobile alapú készüléke, az Xperia X1 a hatalmas csúszás, az eleinte lassan döcögő szoftver és a túlságosan magas kezdőára miatt közel sem aratott akkora sikert, mint azt eredetileg várni lehetett. A japán-svéd gyártó azonban továbbra is csiszolgatja telefonjának szoftverét, melyhez időközben újabb panelek és teljesen átalakított kezelőfelületek is elérhetővé váltak. A gyártó nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan újabb firmware lesz elérhető az Xerpia X1 számára, mely a SEMC Blog értesülései szerint BlackBerry Connect támogatással is kecsegtetni fog. Az üzleti felhasználóik által rendkívül kedvelt szolgáltatás kissé elkésett bevezetése talán még megnövelheti kicsit az eladásokat, már csak ezért is, mert idő közben egészen sokat esett az amúgy rendkívül elegáns Sony Ericsson Xperia X1 ára.
Azóta történt
-
Megérkezett az új Xperia firmware
Gyorsabb működést és jobb térerőt biztosít a Sony Ericsson csúcsmodelljének új szoftvere.
Hír 11
-
Fotón az új Sony Ericsson Xperia
Hamarosan utódot kaphat a Sony Ericsson első Windows Mobile alapú készüléke.
Hír 28
-
Sony Ericsson Xperia X2: Újabb képek, részletek
Hamarosan hivatalosan s bejelentésre kerül a Sony Ericsson teljes QWERTY gombsorral szerelt Windows Mobile 6.5 alapú készüléke.
Hír 42
Előzmények
-
Készül az új Xperia
A Skyhook vezetője leplezte le a Sony Ericsson fejlesztés alatt álló Windows Mobile alapú készülékét.
Hír 24
-
Xperia X1 Koreában ajándék filmmel
Új panelekkel és ajándék filmmel érkezik a koreai piacra szánt Sony Ericsson Xperia X1.
Hír 17
-
Újabb fejlesztői készlet Xperiához
A Sony Ericsson újabb fejlesztői készletet adott ki a Windows Mobile 6.1 alapú Xperia készülékéhez.
Hír 0
-
MWC2009: új SE X1 panelek
A svédek nem adják fel. Ha nem is sikerült X1 utódot bejelenteni, az új paneleikre nagyon büszkék.
Hír 7
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.