Cheng Lixin, a ZTE vezérigazgatója a Reuters számára elárulta, hogy cége még idén piacra dobja első 4G LTE hálózatokhoz tervezett készülékét, mely elsőként az amerikai AT&T Wireless és Verizon Wireless kínálatában lesz elérhető, de emellett néhány európai országban is kiadásra kerülhet. A korábbi feltételezésekkel ellentétben az első Windows Phone Mango alapú ZTE modell nem idén, hanem valamikor 2012 elején lesz csak elérhető, melyet európai és amerikai szolgáltatók is felvesznek majd a kínálatukba. A ZTE kedvező árfekvésű ajánlatai jelenleg is számos régióban elérhetőek, igaz, legtöbb esetben a forgalmazó cég saját égisze alatt. A ZTE Blade Európában szinte minden országban kapható, de a gyártó saját nevével ellátott, AMOLED megjelenítővel szerelt kiadás mindenütt ritka kincs.
Azóta történt
-
ZTE Light Plus: Gingerbread alapokon
A Froyo alapú Light és Light Pro után egy Android 2.3.3 Gingerbread köré épülő internettáblával is előrukkolt a ZTE.
Hír 40
-
Adatátviteli technológiákból vizsgáztatott minket a Telekom
Új mobilinternetes csomagok érkeznek a T-Mobile kínálatába, melyek megjelenése kapcsán a szolgáltató ma sajtótájékoztatót tartott.
Hír 82
-
Orange Monte Carlo: ZTE Skate álruhában
Az Egyesült Királyságban az Orange rövidesen kínálatában debütál a ZTE legerősebb Android alapú készüléke.
Hír 106
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít