Az NVIDIA szoftveres Icera modemével felvértezett, Android Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó Mimosa X mellett rövidesen egy hasonló elnevezésű Windows Phone 7.5 Refresh, azaz „Tango” platform köré épülő ZTE okostelefon leleplezésére is számítani lehet, mely elsőként várhatóan Kína számára lesz elérhető. Az alacsonyabb árszegmensbe szánt jövevény pontos specifikációja egyelőre nem ismert, ám az előzetes információk szerint a Nokia Lumia 610-hez hasonlóan 800 MHz-es processzor és 256 MB RAM jelenlétére lehet számítani. A jövevény végleges ára egyelőre nem ismert, de minden valószínűség szerint a finn gyártó árazásához hasonlóan a 200-250 dollár körüli árszegmensben debütálhat majd.
Azóta történt
-
Windows Phone a Symbian előtt
Már az Egyesült Királyságban is a Microsoft új platformja mögé szorult a Nokia korábbi okostelefonos platformja.
Hír 109
-
ZTE: 40 millió okostelefon idén
A két legnagyobb kínai gyártó ebben az évben összesen százmillió okostelefon eladását tervezi.
Hír 32
-
ZTE mobilok 3D kezelőfelülettel
A Rightware Kanzi UI megoldásának köszönhetően a ZTE okostelefonjai is egyedi 3D kezelőfelületet kaptak.
Hír 7
Előzmények
-
Windows Phone Tango – további részletek
Nem csak olcsó modellek számára tartogat meglepetéseket a Microsoft új telefonos platformja.
Hír 12
-
ZTE Mimosa X – Tegra 2 és Icera
A kínai ZTE kínálatban debütál az első Nvidia Icera 450 HSPA+ modemmel és Tegra 2 processzorral felvértezett Android ICS-alapú okostelefon.
Hír 61
-
ZTE Tania - A Windows Phone 7 Blade-je
Ki más gyártotta volna le a piac legolcsóbb Windows Phone 7-es készülékét, ha nem a ZTE? Terítéken a Tania, mely akár néptelefon is lehet.
Teszt 238
Hirdetés
Percről percre
it Az USA politikusai sürgetik Kínát és Oroszországot, hogy rögzítsék: csak ember irányíthat atomfegyvereket, AI nem.
it Tim Cook újfent megerősítette, hogy nagy AI-tervekkel rendelkezik az Apple. És várhatóan alacsonyabb költségekkel valósítja meg azokat, mint a riválisai.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Realm of Ink - Megjelenési dátumot kapott a korai kiadás
gp A jövő hétvégén érkező alkotás elsőként kizárólag PC-n lesz játszható.
Ackbar admirálist kínálja egy GeForce-on az NVIDIA
ph Nem, ez most nem csapda, tényleg meg lehet nyerni a szóban forgó VGA-t.
Gray Zone Warfare - Máris túl a félmillión
gp Alig pár nappal a korai kiadás premierjét követően a játék átlépett egy komoly mérföldkövet.
Jelentős előnyt kínál az egységes memória az OpenFOAM keretrendszerrel
ph Négyszer gyorsabb is lehet a feldolgozás, ha elkerülhetők az adatmásolások.
Mortal Kombat 1 - Rövid videón Homelander
gp Hamarosan a The Boys karaktere is csatlakozik a sorozathoz.
2024 - Íme a 19. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik a V Rising és befut a King Arthur: Legion IX is.
Szabadon fejlesztheti az OLED tévébe szánt paneljeit a Loewe
ph Az LG Displaytől csak nagyon alap kijelzőket vásárol a vállalat, és azokat módosítja kedvére saját németországi üzemébe.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Linux kezdőknek
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Autós topik
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Gitáros topic
- További aktív témák...