Úgy tűnik, hogy a ZTE is a Samsung „mindennel érdemes próbálkozni” taktikáját követi, hiszen az Android és Windows Phone platformok mellé jövőre a Firefox OS, vagyis korábbi nevén a Boot to Gecko is bekerül a repertoárjába. Pontos részletekről egyelőre nem esett szó, de a kínai cég az elsők között szeretné használni a Mozilla HTML5 alapokon nyugvó platformját, mely nyilván az online szolgáltatásokról fog szólni. Ha a pletykáknak hinni lehet, akkor a ZTE új üdvöskéjét a januári CES során az amerikai, míg a februári MWC során az európai közönség is megismerheti majd.
Azóta történt
-
Firefox Metro – Windows 8 felülettel
Elérhető a Mozilla frissített felületű böngészőjének első próbaváltozata.
Hír 23
-
Mozilla-alapú mobillal készül a ZTE
Európában még idén piacára kerülhet a kínai gyártó első Firefox OS alapokon nyugvó okostelefonja.
Hír 40
-
Japánban is debütál a Firefox OS
Egyre több szolgáltató döntött a Mozilla telefonos operációs rendszerének támogatása mellett.
Hír 54
-
GeekPhone Keon és Peak – Firefox alapokon
Két fejlesztői referenciamodellt rántott elő a tarsolyából a Mozilla.
Hír 61
Előzmények
-
ZTE Grand Era – négymagos processzorral
A China Mobile kínálatában debütál a 4,5 hüvelykes HD kijelzővel és NVIDIA Tegra 3 processzorral felvértezett ZTE Grand Era.
Hír 38
-
ZTE Nova V6500 - olcsó kettősség
A ZTE Nova V6500 egy kellemes árfekvésű, Androidot futtató, két SIM kezelésére alkalmas készülék, ám más téren nem mondható erős ajánlatnak.
Teszt 65
-
ZTE Blade II - már nem annyira penge
A ZTE Blade II a sikerelőd nyomdokaiba kíván lépni, s szinte minden fronton javult, igaz, talán egy kicsit későn tette mindezt.
Teszt 318
-
ZTE Blade III – rövidesen
Egy finn viszonteladó oldalán bukkant fel a ZTE mérsékelt árú pengéinek harmadik kiadása.
Hír 112
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Qualcomm Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.