Alcatel One Touch Pop C5 - túlsúlyos

Bevezető, tartozékok

Nagyot változott a világ a telekommunikációban. Egy Alcatelről évekkel ezelőtt csak az olcsó, színes, egyszerű és kvázi „eldobható” mobilok ugrottak be mindenkinek. Most meg egyre ügyesebben nyomulnak előre az okostelefonok hatalmas tengerében, olyan komoly darabokat lerakva, mint például az Idol X. Persze komoly ellenfelekkel kell megküzdeniük, mondhatni házon, illetve országon belülről is, hiszen Kínában most cégek tucatjai próbálnak kitörni az ismeretlenség homályából.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Az Apple kivételével minden gyártó tudja (vagy rájön előbb-utóbb), hogy szélesebb palettával jobban fel lehet tornászni az eladásokat (az alma más módon közelíti meg ezt). Ennek abszolút top mestere a Samsung, akiknek már annyi típusuk van, hogy szerintem a koreai nagyfőnök se tudja pontosan. Az Alcatelnél a Pop-széria immár második generációját éli, a régebbi M’Pop, S’Pop és társai helyett most a Pop C néven futnak az ide tartozó készülékek. A jelenlegi széria öt tagot számlál, most a középső, Pop C5 került hozzánk a hazai képviselet jóvoltából.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Szerencsére ezúttal teljes értékű gyári dobozt is kaptunk, a csomagolás tipikusan alcateles, minimális csicsa, a telefon képe és neve van hangsúlyozva. A csomagot kinyitva egyből a készülékbe botlunk, a belső részt kihámozva a tartozékok is előbukkannak. Nagyon meg fogunk lepődni, ugyanis töltőfej, USB kábel és sztereó füles képezi a tartalmat, pont mint kb. 120 másik telefon esetében.

Alcatel One Touch Pop C5
[+] Apple iPhone 4 vs. Alcatel OT Pop C5

Külső

Érdekes, hogy néhányan Samsungra tippeltek, mikor meglátták nálam a telefont. Való igaz, hogy van némi rokonság az S3-féle formavilággal, azonban számomra mégis jól beazonosítható, hogy a kínai gyártó termékéről van szó. A C5 méretileg is közepesnek mondható (lassan már mini lesz?), azonban a fizikai paraméterek megválasztása mégsem sikerült igazán jól. Egyrészt masszív oldalsó keretek vannak a kijelző körül, emiatt pedig az egykezes használat esélye csorbul. Ugyancsak kevésbé szimpatikus, hogy a szélességén túl elég dundi is lett, a 11,5 mm-es vastagság nem túl megszokott ma már. E kettő tulajdonságot egy harmadik tetézi, a súlya. Én nem tudom, mi a fene ilyen nehéz odabent, de a majdnem 160 gramm észvesztően sok egy ekkora mobiltól. Így aztán hiába tűnhet első látásra kellemes eszköznek, sajnos használat közben ezek a jelenségek folyamatosan velünk lesznek. Viszont legalább a minőségre odafigyeltek, mert a teljesen műanyag, fényes és eléggé csúszós burkolatot remekül összerakták. Nincs lötyögés, nyikorgás, illesztési gondok, a hátlapot levenni se egyszerű a helyéről, úgyhogy itt megilleti a dícséret. Ha valakinek a fehér színnel van baja, annak jó hír, hogy feketében, pinkben, türkizben és kékben is gyártják.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Az előlapon egy 4,5”-es kijelző terül el, ami egyébként egészen ideálisnak mondható méret. Ehhez FWVGA, azaz 480 x 854 pixeles felbontást, valamint 16 millió színt társítottak. A baj a szimpla TFT panel minőségével van. Szemből nézve még nem vészes, de a betekintési szög igen szűk, függőlegesen villámgyorsan fehéredik, invertálódik vagy a kettőt együtt. Ugyanakkor nagy a fényereje, ami utcán jól jön, viszont sötétebb vagy fekete háttérnél a széleken szinte fehér a bevilágítás miatt, itt bizony spórolásnak lehetünk szemtanúi (szó szerint). A kijelző alatt három érintős gomb várja a parancsainkat, ezek fehéren világítanak. Felül egy előlapi kamerát, valamint közelség- és fényszenzort helyeztek el, de itt is vannak gondok. Egyrészt a kamera és a szenzorok között van egy apró fehér LED, ami kizárólag töltéskor hajlandó világítani, pedig nagyon hasznos lenne elmulasztott eseményekhez is. Aztán a másik, hogy a fényszenzor elég furán működött, ugyanis sötétben is random felugrott akár maximumra a világítás, és ez nem túl kellemes élmény. Középen a hangszóró szolid fémrácsa figyel és ezzel viszont meg voltam elégedve. A másik fél hangosan, tisztán és érthetően hallható, és ez még mindig egy fontos szempont egy telefonnál.

Kijelző-teszt
Mérés Alcatel OT Pop C5 HTC Desire 400 LG Optimus F6 Prestigio 5450 DUO
Fehér fényerő 355 nit 350 nit 444 nit 311 nit
Fekete fényerő 0,45 nit 0,33 nit 0,47 nit 0,32 nit
Kontrasztarány 1:789 1:1029 1:946 1:973
Színhőmérséklet 8613K 8112K 8334K N/A

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hátul sincs komoly meglepetés, a sík és hófehér felület unalmasságát csak a felső részen dobták fel. Van itt Alcatel One Touch felirat, meg kamera, mellette a LED vaku, még kicsivel odébb a kihangosító egész nagy nyílása, és egy apró lyuk, amely a másodlagos mikrofont rejti. Sajnos a hátsó hangszóró nem teljesít olyan jól, mint a túloldali társa. Hangminősége nyilván nem kimagasló, viszont a hangerő sem különösebben erős, amihez hozzájön, hogy asztalra letéve rendkívüli mértékben lehalkul, így még maximális hangerőn is alig hallani, ha mondjuk üzenetünk jön.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Oldalra már csak a kötelező elemek jutottak, így jobbra kell keresnünk a hangerőszabályzót, alul van a microUSB és a mikrofon, felül pedig a 3,5 mm-es jack, meg a bekapcsoló. Ez utóbbi újabb baki az ergonómia oltárán, mert ilyen méretben már illik ezt oldalra tenni. Baloldalt semmi sincs, az a rész teljesen üres.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Hardver, szoftver

Az Alcatel kínai gyártó lévén előszeretettel alkalmazza a szintén kínai MediaTek chipsetjeit. A Pop C5 se kivétel, a választás pedig az MT6572-re esett, ebben egy kétmagos, 1,3 GHz-es órajelű Cortex-A7 processzor dolgozik. A munkáját 512 MB RAM és egy Mali-400 grafikus gyorsító igyekszik segíteni, de a táblázatban látható eredmények igazolják, hogy komoly teljesítményt ne várjunk tőle. A menü egész normálisan pörög, persze akadások, döccenések bárhol előfordulhatnak, viszont komolyabb játékokat ne erőltessük, ez egyszerűen nem az a szint.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Alcatel OT Pop C5 Gigabyte GSmart T4 WayteQ Talk 5H LG Optimus L7 II Dual
Quadrant Standard 3271 pont 3277 pont 4032 pont N/A
Linpack for Android (single) 59,498 MF. / 1,41 s 56,53 MF. / 1,48 s 37,326 MF. / 2,25 s 37,661 MF. / 2,23 s
Linpack for Android (multi) 88,123 MF. / 1,91 s 87,528 MF. / 1,93 s 125,589 MF. / 1,34 s 58,261 MF. / 2,89 s
Smartbench 2012 Prod. 2038 pont 2249 pont 3717 pont 2057 pont
Smartbench 2012 Games 1861 pont 1869 pont 2462 pont 1544 pont
AnTuTu Benchmark 4.x 10369 pont 10426 pont 13657 pont N/A
Geekbench 3 (single/multi) 323 / 571 pont 315 / 581 pont 327 / 1114 pont ? pont

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

A szoftver alapját az Android 4.2.2 Jelly Bean adja, arról egyelőre semmilyen információ nincs, hogy esetleg később egy KitKat frissítés érkezik-e. Az Alcatelnek is van már saját felülete, amit ezúttal sem hagytak el, viszont jóval egyszerűbb kivitelezésben kapjuk, mint például egy Idol X-nél. A módosítások többsége inkább grafikus, átrajzolt ikonok, menügrafikák, átlátszó értesítési sáv, néhány extra widget.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Kissé fura módon működött a főképernyő, mert az öt lapból nem a középső volt az alapértelmezett, de ezt vagy a képernyők számát átállítani nem lehetett, a csippentős áttekintő nézet is hiányzott. A főmenü szokványos, oldalra lapozós változat, az ikonok elrendezését nem lehet állítani. Érdekesség, hogy ha a lehúzható státuszmenüben nincs épp semmi, akkor alapból a kétujjas módon elérhető gyorskapcsolók jelennek meg. Említést érdemel, hogy alapszinten gesztusvezérlésre is van lehetőség, a telefon megfordításával némíthatjuk a bejövő hívást, szundit aktiválhatunk ébresztéskor és rázással tudunk zeneszámot váltani.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Multimédia, extrák

A hátlapon lévő kamera 5 megapixeles felbontásban fotóz, van hozzá LED vaku is, viszont enyhén ledöbbentett, hogy autofókusz nincs. Ez azért elég nagy baki, a makrózásról ezzel le is mondhatunk, de az éjszakai fotózást se kell erőltetni, mert a vaku csak egész közelre erős. Átvariálták a fényképező felületét, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy szinte minden funkciót kivettek, a beállítások száma meglehetősen szűk. Állítható a felbontás (három fokozat és nem konkrét felbontás, hanem szöveges fokozatok vannak), kikapcsolható a zárhang, van érintős exponálás, időzítő, HDR, panoráma és este üzemmódok. Ennyi és nem több, de videozáskor még könnyítenek a helyzetünkön, akkor ugyanis kizárólag a méret állítható, semmi más.

Alcatel One Touch Pop C5

Lehet, hogy a fotózástól való eltántorítás volt a cél, legalábbis ha az elkészült képek minőségét megnézzük, akkor erős a gyanú. Ezek a fotók egyszerűen borzalmasak, nincs jobb szó rájuk. A zajszűrés miatt extrém elmosódás, minden életlen, a dinamikatartomány szűk (a HDR ezt mondjuk jól kezeli), szóval ami lehet rossz, az itt összejött. Videó esetén sincs nagy örömünk, maximum VGA felbontásban vehetünk fel, a képminőség gyenge, a hang viszont sztereó, ezeket az ITT letölthető felvételen megnézhetjük.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Zenében picit próbál javítani a helyzeten a Pop C5, viszont ennek egyik előfeltétele, hogy a dobozban lévő gyári fülest ki se bontsuk, hagyjuk szépen a dobozban, ott van a legjobb helyen és ezzel mindent elmondtam a minőségéről. A lejátszó is kicsit frissített kinézetet kapott, funkcionálisan nem változott. Előadók, albumok szerint tudunk keresni, albumborítók látszanak, ismétlés, véletlen lejátszás megvan és hangszínszabályzót is kapunk. Saját fülessel átlagos, hallgatható eredményt kaptam, hangerőból viszont elég jól áll. A rádió látványra kellemes, könnyen programozható és meglepetésre jó vétel esetén még jobban is szól, mint a sima zene.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Ejtsünk szót az extra programokból, mert egész kis csokrot kapunk a gyártótól. A Facebook, Twitter kliensek nem sok vizet zavarnak, de van Adobe Reader és OfficeSuite, utóbbi sajnos csak olvasós verzió. A fájlok védelméről AVG AntiVirus gondoskodik, kapunk valutaváltót, Deezert, Evernote-ot, a játékra éhezőknek a Gameloft Live segít (de mit szól hozzá a telefon?). Akad itt kellemes AccuWeather időjárás program, jegyzetelő, zseblámpa, Médiaalbum néven futó fájlkezelő, Shazam, Skitch, WhatsApp és WifiTransfer is. A One Touch Backup, Center és Live az Alcatel saját szoftverei, biztonsági mentésre, számítógépes kapcsolatra és a saját szoftverboltjuk elérésére alkalmasak. Szokatlan, hogy öt játék is helyet kapott rajta, persze mindegyik olyan, hogy a hardver is elbírjon velük.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Adatátvitel téren a kötelezőt hozza a gép, a HSPA+ átvitel 21 Mbit-es letöltési és 5,76 Mbit-es feltöltési sebességet kezel. Van Bluetooth 4.0, GPS vevő, a microUSB OTG-t is tud, a WiFi pedig b/g/n szabványú, hotspotra is képes. Belső memóriának majdnem kerek 2 GB jár, ezt microSD-vel bővíthetjük, a művelethez nem kell kikapcsolni a telefont. A Pop C5 létezik egy és kétkártyás változatban, nálunk az utóbbi járt. Dual standby-ra képes, tehát az egyik kártyán való beszélgetéskor a másik nem lesz elérhető. A szoftverbe rendben integrálták a szükséges dolgokat, kijelölhető az alapértelmezett kártya, a nevek is hozzácsatolhatók a SIM-ekhez. Adatátvitel szempontjából megjegyzendő, hogy csak az egyik foglalat tudja a 3G-t.

Alcatel One Touch Pop C5 Alcatel One Touch Pop C5

Üzemidő, összegzés

Reméltem, hogy ha már vastag és nehéz, akkor valami combos akkuval ellensúlyozzák ezt. Sajnos nem, az 1800 mAh-s kapacitás nem mondható extrának, főleg a dual SIM ismeretében. Azonban úgy néz ki, hogy nem ez a szűk keresztmetszet, hanem a kijelző, amely igen lelkesen szippantja ki az energiát a telepből. Mivel a fényszenzor rapszodikusan működött, így fix 50%-os fényerőn használtam, ezzel 2 órányi bekapcsolt képernyő mellett, gyakorlatilag telefonálás nélkül, netezéssel, nyomkodással félig merült estére. Ha azonban aktívan nekiesünk, szinte repülnek a százalékok, tehát nem érdemes egy napnál többel számolni.

Alcatel One Touch Pop C5
[+]

Értékelés: Alcatel One Touch Pop C5
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 5 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 5 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 6 pont
Multimédia
Vizuális 3 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 5 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Meglepő, de mikor megtudtam, hogy Alcatelek érkeznek a szerkesztőségbe, rögtön jeleztem, hogy valamelyiket mindenképp szeretném megkaparintani. Nos, hát nem egészen erre számítottam, mert most csalódnom kellett. Igazából a Pop C5 akár jó is lehetne, csak épp túl sok területen nem sikerült megugorni a lécet. A vastagságot és nagy súlyt még elnézné az ember, ha egyébként olyan képességeket mutat, amik ezeket ellensúlyozzák. Itt azonban erről nincs szó, gyenge a kijelző, a kamera használhatatlan, és a fényszenzor hibája, illetve a kihasználatlan állapotjelző mind olyan bakik, amik egy kis odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna. Hardver szempontjából leginkább a RAM mérete a problémás, de egy alap négymagos MTK is talán elfért volna, akárcsak egy erősebb akku. A gyártónak van persze egy másik ütőkártyája, mégpedig az ár és a Pop C5 bizony tényleg nem fog egy vagyonba kerülni. A hazai hivatalos kártyafüggetlen ár 35-38 ezer forint körül lesz, és ez ugyan kedvezően hangzik, viszont ennyi hiba mellett így sem lesz egy csábító ajánlat, úgyhogy plecsni sem jár érte.

Rusi

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Alcatel One Touch Pop C5
Alcatel One Touch Pop C5 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 131,5 x 67,9 x 11,5 milliméter
Tömeg 157 gramm
Színvariációk fekete, fehér, szürke, türkiz, pink
SIM-foglalat normál, dual SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 854 pixel (218 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív, multi-touch TFT érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6572
Processzor típusa Dual-core 1,3 GHz ARM Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Mali-400 MP
RAM mérete 512 MB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 2,05 GB
Memória bővíthetősége microSDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM1)
UMTS 900/2100 MHz (SIM1)
GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM2)
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21 Mbps / 5,76 Mbps
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi Direct, hotspot
USB microUSB 2.0 (MHL)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.2.2
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok van
Valutakonverter van
Extra szoftverek Adobe Reader, Alcatel Segítség, AVG AntiVirus, Chrome, Currency Converter, Deezer, Evernote, Facebook, Gameloft Live, Időjárás, Jegyzetek, Kingdom & Lords Mobile, LED zseblámpa, Little Big City Freemium, Médiaalbum, OfficeSuite, One Touch Backup, One Touch Center, One Touch Live, PicSay, Shark Dash, Shazam, Skitch, Twitter, Uno & Friends, WifiTransfer, Wonder Zoo
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, fix fókusz, LED vaku
Másodlagos kamera van (VGA)
Videófelvétel van (VGA@30 fps)
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1800 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 400 óra (2G) / 392 óra (3G)
Beszélgetési idő 7 óra 30 perc (2G), 4 óra (3G)
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, gesztusvezérlés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés