ASUS MeMO Pad HD 7 - a hetes jelent

Bevezető, tartozékok

Tömörül a piac, Boggal beszélgetve pedig már arra jutottunk, hogy igazán nehéz megítélni egy eszközt, hiszen mindennek van legalább kettő ellenfele, szinte ugyanolyan vagy nagyon hasonló áron. A szoftver sokszor már fontosabb a hardvernél, sőt, egy jobban optimalizált rendszer különösen elsődleges szempont a táblagépeknél, ugyanis itt a sebesség és a könnyű kezelhetőség a lényeges, éppen azért, mert már zsebben is elfér, így onnan elővéve pillanatok alatt használni szeretnénk.

ASUS MeMO Pad HD 7
[+]

A Google tavaly robbantotta fel az egész piacot a Nexus 7-tel, nem csak egy nagyon erős eszközt mutattak be, de olyan árat szabtak neki, ami úgy lazán mellbe vágta a többi gyártót. Az idei modell még durvábbra sikeredett, így aztán a kisebb kijelzővel rendelkező tabletek piacát nehéz is überelni. Hogy mi a közös pont a Nexus és tesztalanyunk között? Az, hogy mindkettőt az ASUS gyártja, így tisztában vannak vele, hogy mivel lehet még inkább odapörkölni. A MeMO Pad HD 7 ezáltal nagyon olcsóra sikeredett, mégis kapott egy négymagos hardvert, egy jó kijelzőt, szóval nem lehet azt mondani, hogy a tajvaniak ne tettek volna meg mindent a siker érdekében.

ASUS MeMO Pad HD 7
[+]

Ha a csomagolást is díjazni lehetne, akkor az ASUS az első helyért szállna versenybe. A szürkés árnyalatban pompázó dobozon a masina képezi a fő látványosságot, méghozzá több színben, mivel a fiatalok felé is aktívan irányul ez cucc fehér, rózsaszín, kék és zöld változatban. Tartozékok terén csupán a megszokottakat kapjuk, vagyis egy microUSB kábelt és egy töltőfejet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • ASUS MeMO Pad FHD 10 - full atom

    A tajvani gyártó újabb táblagéppel örvendezteti meg a leendő felhasználókat, hiszen nem csak árazásban, de tudásban, kijelzőben és sebességben is jól szerepel.

  • ASUS Fonepad - kívül-belül atom

    A tajvani gyártó újabb, Atom belsővel szerelt érdekességgel kápráztatja el a közönséget, de az eddigi phablet kifejezést is teljesen átértelmezi.

  • ASUS MeMO Pad 10 Smart - elérhető erőgép

    Az ASUS MeMO Pad 10 Smart első blikkre csak egy sima tablet, ám a Tegra 3-as belső és a kedvező ár sokak számára jelenthet potenciális lehetőséget.

  • Google Nexus 7 - Android 4.1 alapon

    A legújabb Android referenciagépet az Asus gyártja, a készülék Tegra 3 lapkakészlettel, IPS kijelzővel és Jelly Beannel érkezik.

Hirdetés