Hirdetés

BlackBerry Q5 - szándékosan plasztik

Előszó, tartozékok

A telekommunikációs iparágban viszonylag kevés olyan cég volt, amelyik nagy esés után talpra tudott állni és egyáltalán életben tudott maradni. Felvárásolt, összeházasodott, megszűnt cégeket viszont könnyedén tudunk sorolni, elég csak az Ericsson, a Siemens, a Motorola vagy a a Sony Ericsson nevét megemlegetni. A kanadai BlackBerry viszont egyértelműen el szeretné kerülni, hogy az egyébként patinás neveket tartalmazó lista velük bővüljön, épp ezért tényleg minden tudásukat beleadva fejlesztették ki a BlackBerry 10 operációs rendszert és az arra épülő készülékújdonságokat, melyekből a teljes érintőkijelzős Z10 és a cég hagyományait a modern operációs rendszerrel ötvöző Q10 most piacon van. Egy probléma azonban van velük: mindkettő prémium modell, ennek megfelelő árazással.

BlackBerry Q5
[+]

Márpedig kizárólag felsőkategóriás készülékekkel nem biztos, hogy egyenesbe lehet hozni a vállalatot. A BlackBerry pénzügyi helyzete egyébként nem túl rózsás, de nem is olyan, amiből nem lehet kilábalni, de azért nehezen lépnek egyről a kettőre és a Z10/Q10 páros sem megy úgy, ahogy szeretnék. Ezért olyan fontos tesztpéldányunk, a BlackBerry Q5, mely a portfólió olcsóbbik QWERTY-billentyűzetes tagja. A korábbi modellek területén jártas olvasóink rá is vághatják, hogy ez az új Curve, hiszen a Q10 egyértelműen a Bold széria szellemi örökségeit viszi tovább. De tévedés lenne ilyet állítani, a Q5 valószínűleg inkább az olcsóbb BlackBerry néven lesz ismert, és még az is lehet, hogy egyszemélyes hadseregként fogja rendberakni a vállalat financiális helyzetét. Mindezt egy nagyon furcsa, de valószínűleg hatásos recept birtokában teheti meg, de erről majd kicsit később.

BlackBerry Q5
[+]

A Q5-ből már hetekkel ezelőtt láttunk egy nem végleges példányt, de tesztalanyunk már garantáltan olyan modell volt, amilyen a boltok polcaira is kerül, hiszen a Speedshoptól kaptuk. Épp ezért rendes dobozban érkezett hozzánk, melynek mérete nem különösebben nagy, dizájnja és minősége pedig átlagos, semmi prémium-életérzést nem sugároz. Tartozékok tekintetében semmi extrát nem kapunk, európai és angol hálózati töltőfej, microUSB-kábel és egy sztereó headset jár a masinához. Akkumulátort kár is keresnünk a csomagban, nem fogunk találni, ez ugyanis a gyártó első olyan készüléke, melyben nem cserélhető a telep, azaz nem levehető a hátlap.

Külső

A Q5 név viszonylag jó választásnak tűnik a Q10 mellett; a QWERTY billentyűzet itt is adott, ám a számokból arra lehet következtetni, hogy ez a modell valamiben a fele a csúcskészüléknek. Ez az állítás viszont csak részben helyes, ugyanis legfeljebb az árát tekintve lehet igaz ez a következtetés, de jelenleg még ott sem érvényes. Az viszont biztos, hogy jelentősen olcsóbb testvérénél, amiből egyenesen következik, hogy valamiben gyengébben is kell teljesítenie. A BlackBerry pedig egy viszonylag szokatlan, de valahol mégis működőképesnek tűnő megoldással állt el: nem a tudást, hanem a külsőt kezdték el csonkítani. A Q5 gyakorlatilag mindent tud, amit a Q10, de mivel olcsóbb, rondább és gyengébb minőségű lett. Sanszosan szándékosan.

BlackBerry Q5
[+]

Amikor a kezembe vettem a Q5-öt, nem fogott el az a kellemes érzés, ami a Z10 és a Q10 esetében egyaránt átjárt. Tesztünk tárgya ugyanis valamennyire nyikorog, nem mentes az illesztési hézagoktól, részleteiben kidolgozatlan és teljesen értelmetlenül úgy néz ki, mintha két részből lenne összerakva, pedig lehetne akár unibody kialakítású is. A kellemetlen élményt fokozta, hogy közös napjaink első 10 perce a hátlapon lévő, indokolatlanul erősen felragasztott matrica lekapirgálásával telt. Ettől a pillanattól kezdve van az érzésem, hogy a külső direkt lett ilyen, hogy valami megkülönböztesse a modellt a Q10-től, mert tudásuk alapján túlságosan közel állnak egymáshoz. Nem mondom egyébként, hogy vállalhatatlan, szemből például kimondottan kellemes képét mutatja ez a felső-középkategóriás modell, de az oldalai és a hátsó része olyan, mintha baltával faragták volna. Ami még hagyján, de unalmas is. A Q5 véleményem szerint pont azon a határon mozog, ami a gáz és a tulajdonképpen kellemes mezők között húzódik. Nincs vele gond, lehet használni, de kikapcsolt kijelzővel a 120 x 66 x 10,8 milliméteres, 120 grammos masina kézbevétele nem okoz túl nagy örömöt.

BlackBerry Q5
[+]

Ha viszont bekapcsol a megjelenítő, egyből javul a helyzet. Paramétereit tekintve nincs változás a Q10-hez képest, 3,1 hüvelyken találunk 720 x 720 pixelt, ami 330 dpi-s sűrűséget jelent. A technológia viszont változott, a pentile AMOLED helyett itt IPS-sel találkozhatunk, az eredmény pedig egyértelműen jobb, mint a drágább modellnél, ami azért kicsit kínos a gyártóra nézve. Fényerőben és olvashatóságban a Q5 egyértelműen jobb, a megjelenített kép a technológiai különbségből adódóan színhelyesebb, a fehér itt tényleg fehér, a betekintési szög pedig valószínűleg kisebb pár fokkal, de ezt nem lehet észrevenni. Ez egy felsőkategóriás kijelző, nem igazán lehet belekötni, ahogy a gombsorba sem, mely egészen máshogy néz ki, mint a Bold-szériás BlackBerry készülékeknél. A gombok szigetesen vannak elrendezve, azaz szomszédaiktól vékony sáv választja el őket, ami dizájn tekintetében kevésbé megnyerő, de használni pont olyan jól lehet, mint a kidolgozottabb klaviatúrát. Egyes vélemények szerint még kellemesebb is a gépelési élmény a keményen és határozottan járó gombokon, mint a Q10-nél. A videótelefonálásban viszont nincs különbség, az előlapi kamera ugyanúgy 2 megapixeles felbontású, mint a sokat emlegetett testvérmodellnél, mely egyébként a Q5 legnagyobb vetélytársa. Vagyis inkább fordítva.

BlackBerry Q5
[+]

Ha a készülék oldalára téved a kezünk, abban nem lesz sok öröm. Fent található a bekapcsológomb, mely minőségben pontosan az ellentéte a QWERTY-sornak, gyakorlatilag nincs nyomáspontja, teljesen véletlenszerű az eredménye, ha megnyomjuk. Fentre került a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet is, azt szerencsére nem tudták elrontani, nem úgy, mint a kidolgozatlan nyílásban található microUSB-csatlakozót és azt a nyekergő és instabil ajtócskát, mely a microSIM és a microSD foglalatokat takarja. Alul a hangszóró és a mikrofon található, jobbra pedig a kanadaiak készülékeiről ismerős gombhármas található, melynek két szélső tagja hangerőszabályzó funkcióval bír, de zenelejátszás során is használhatjuk őket. Ezeknek a gomboknak a kidolgozottsága nem olyan rossz, mint a bekapcsolóé, de a nyomáspont itt sem teljesen biztos. A hátlap teljesen kidolgozatlan, a bal felső sarokban található a ledes villanóval ellátott, 5 megapixeles kamera, középen pedig egy BlackBerry logó üldögél – kicsit mélyebben, mint a hátlap síkja, úgyhogy nem karcolódik, de gyűjti a koszt.

Hardver, szoftver

Hardveres szempontból csak kevésbé jelentőségteljes különbségek vannak a Q10-hez képest. Az SoC itt is egy negyedik generációs Qualcomm Snapdragon, de nem tudni, hogy a Pro vagy a Plus működik-e benne; egyes források szerint előbbi, ami egyben azt is jelentené, hogy a Q5-ben egy erősebb grafikus gyorsító dolgozik, mint a Q10-ben. Az viszont biztos, hogy a processzor itt is kétmagos, de órajele 1,5 helyett 1,2 GHz-es, ami legfeljebb az alacsonyabb fogyasztásban nyilvánul meg, a sebességben nem, már csak azért sem, mert a 2 GB-os operatív memóriát nem bántották a mérnökök. A háttértárat viszont 16-tól 8 GB-ra nyírták, aminek itt is kicsit több, mint a fele érhető el ténylegesen, de mivel microSD memóriakártyával tetszőlegesen bővíthetjük a tárterületet, ez nem egy katasztrófa.

Mint az a fenti videón is látszik, a sebességbe itt sem lehet belekötni. A Q5 gyors, mint a villám, a magyar piacon kapható Z10-eknél egy picit gördülékenyebben is működik, mivel azokban a kicsivel gyengébb Texas Instruments SoC található. Az operációs rendszer a 10.1-es verziószámú, de minden valószínűség szerint a 10.2-es is elérhető lesz rá, aminek sok pozitív hozadéka lesz majd, hiszen a pletykák szerint natív alkalmazásként érkezik majd vele az Evernote, javul majd az alkalmazásmenedzsment, megjelenik a WiFi Direct, plusz teljesen megváltozik majd az értesítési rendszer, az ígéretek szerint pont úgy, ahogy azt a felhasználók már évek óta szeretnék.

BlackBerry Q5 BlackBerry Q5

Alkalmazások tekintetében nincs különbség, pontosan ugyanazt kapjuk, mint a dupla ekkora modellszámmal rendelkező masinánál. Az emlékeztető még mindig Remember néven fut a magyar nyelven kommunikáció operációs rendszerben, de más okunk nem lehet a panaszra, hiszen van teljes verziós Docs To Go, mindenféle közösségi rendszeres kliensszoftver (Facebook, Twitter, LinkedIn és Foursquare), fájlkezelő, Box, Dropbox, Adobe Reader, Story Maker (videóvágó), Print To Go és SmartTags (NFC).

BlackBerry Q5 BlackBerry Q5

Egyedül egy natív YouTube kliens hiányzik, de azt szerencsére ingyenesen le lehet tölteni a folyamatosan növekvő alkalmazásboltból, melyről nagyjából ugyanazt tudom mondani, amit a Q10 kapcsán leírtam: a kínálat nem rossz, de valószínűleg nem mindenki számára kielégítő. Főleg a fiatalok számára is értelmes alternatívának tűnő Q5-nél lehet égető az, hogy sokkal kevesebb jó minőségű játék érhető el a négyzetes kijelzőre, mint a Z10-re, de ez a helyzet idővel valószínűleg változni fog.

BlackBerry Q5 BlackBerry Q5

A Waze mindenesetre nagyon hiányzott nekem, hiszen az azóta hazánkban is elindult BB-s térképszoftver egyáltalán nem alternatívája, elég lassúcska és nem is túl nagy a tudása. Érdemes is lehet egy Google Maps térképet használó szoftvert beszerezni a boltból, de ott a normálisak sajnos fizetősek.

Adatkommunikáció, internet, kamera

Adatkommunikációs szempontból sincs lemaradás a csúcshoz képest, az egyetlen különbség a Q10-hez képest, hogy míg annak WiFi-je a 802.11a/b/g/n szabványokat ismeri, a Q5-nél be kell érnünk a 802.11b/g/n-nel. Egyébiránt itt is négynormás GSM-modulról (850/900/1800/1900 MHz), HSPA és LTE-támogatásról beszélhetünk, előbbinél a maximális letöltési sebesség másodpercenként 42 Mb, feltölteni pedig 5,76-tal tudunk. A Bluetooth 4.0-s verziószámú, NFC van. Telefonálás közben a hangminőség egy picivel gyengébbnek tűnt, mint a Z10/Q10 párosnál, de az összhatás így is nagyon jó, főleg a hamarosan más platformokra is megjelenő BBM szoftveren keresztül történő "HD" telefonálás esetében.

BlackBerry Q5 BlackBerry Q5

A böngésző még mindig nagyon klassz, több fület kezel, megjeleníti a Flash tartalmakat, öröm használni. Tegyük hozzá, a 3,1 hüvelykes, négyzetes kijelző ma már nem tűnik túl nagynak, úgyhogy kell is a megfelelő szoftver ahhoz, hogy teljesértékűen tudjuk túrni a világhálót a telefonról. De tényleg úgy tudjuk, mert minden feltétel teljesül. Az alábbi táblázatban megtekinthetők a szoftveres mérések eredményei; a SunSpider 1.0-s verzióját továbbra sem szereti a browser, egy részteszt nem fut le és emiatt nincs eredmény, de egyébként látszik, hogy a processzor lassabb, a SunSpider 0.9.1-ben a különbésg nagyjából akkora, amennyi az órajelben is van.

Szintetikus tesztek
Benchmark BlackBerry Q5 BlackBerry Q10 Samsung Galaxy S4 Apple iPhone 5
Sunspider 1.0
(A kisebb a jobb!)
nem futott le nem futott le 922,7 ms 851,4 ms
Sunspider 0.9.1
(A kisebb a jobb!)
1705,5 ms 1425,7 ms 815,5 ms 931,9 ms
HTML5test
(A nagyobb a jobb!)
485+11 pont 485+11 pont 468+11 pont 386+9 pont
Acid3 100 pont 100 pont 100 pont 100 pont

A hátlapi kamera 5 megapixeles, autofókuszos, ledes villanófény is tartozék hozzá, tehát csak a felbontás tekintetében történt visszalépés, de ha a képminőség megfelelő, ez nem feltétlenül baj. A legnagyobb elérhető felbontás 1936 x 1936 pixel 1:1-es képaránynál és 2560 x 1920 az átlagosabbnak tekinthető 4:3-nál, de választhatunk 16:9-es, szélesvásznú kinézetet is. Mozgóképeknél legfeljebb Full HD felbontást választhatunk, álllóképeknél pedig ugyanazt nyújtja a szoftver, mint a testvéreknél; van digitális képstabilizáció, sorozatfelvétel, HDR-mód, pár motívumprogram (sport, szöveg, éjjeli mód, tengerpart vagy havas táj). Fókuszálni és exponálni egyaránt a kijelzővel tudunk, de a kioldót elsüthetjük az egyik hangerőszabályzó gombbal is.

BlackBerry Q5
[+]

A képminőség a felbontástól függetlenül is gyengébb, mint a nagyobb testvérnél. A dinamikatartomány elég alacsony, a színek kicsit fakók, a részletek elvesznek, nem egy kiemelkedő alkotás ez a kamera. Lehet vele fotózgatni és videózgatni, de nem életünk alkotásait fogjuk elkészíteni. Szemléltetésként egy rövid és egy béna tesztvideót tudok prezentálni, utóbbinál kezet kellett ráznom egy emberrel, azért mozog össze-vissza a kép.

Zenebona, üzemidő, összegzés

A készülék muzikális oldala nem kiemelkedő. Maga a zenelejátszó szoftver jól működik, de vannak hiányosságai, például nincs benne hangszínszabályzó. Ennél égetőbb probléma az FM-rádió hiánya és az, hogy a gyárilag mellékelt sztereó headset pont olyan minőségű, mint a készülékház: még nem vállalhatatlan, de azért többre számít az ember, amikor kicsomagolja. Kihangosítva kellemesen, de nem kiemelkedően szól.

BlackBerry Q5
[+]

Az akkumulátor egy picit nagyobb, mint a Q10-nél, 2100 helyett 2180 mAh-val gazdálkodhatunk. A kijelző sanszosan nagyobb fogyasztású, de a lassabb órajelen üzemelő processzor miatt én egy picit jobbnak éreztem az üzemidőt, a másfél-két napot magabiztosan tudtam hozni. A gyári adatok szerint egyébként nincs lényeges eltérés, de a lényeg nem változik: egy napot minden felhasználónál ki kell bírnia a masinának, gyengébb igénybevétel mellett pedig ennek a duplája sem irreális cél.

BlackBerry Q5
[+]

Értékelés: BlackBerry Q5
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Nagyon érdekes helyzetbe rakta magát a BlackBerry a Q5 piacra dobásával. Az egyébként szintén jól sikerült Q10-nek egy nagyon komoly konkurenciát állítottak maguknak egy olyan piacon, ahol egyébként nem igazán van kihívójuk, hiszen fizikai billentyűzettel ellátott készüléket elég kevesen gyártanak. Szimpatikus és szokatlan, hogy a pozicionálást nem a tudás, hanem az anyaghasználat és az összeszerelési minőség megnyirbálásával oldották meg. A Q5 gyakorlatilag egy fele akkora belső tárhellyel, gyengébb kamerával ellátott Q10, amiről lehagyták a microHDMI-kimenetet és a GPS-e sem ismeri az orosz GLONASS-t, de ez teljesen irreleváns. Az már fontosabb, hogy egy nem túl vonzó készülékházba építették be.

Viszont ez a nem túl vonzó, nagyon-nagyon minimalista dizájn valahol előny is. A Q5-öt az ember el tudja képzelni egy tinédzser kezében, de a Q10-et nem tudná; új célközönség várt elérhetővé, amit jól mutat az is, hogy a fekete és a fehér színek mellett vörösben is létezik a modell. A lényeg persze az árazás; a Q5-öt jelenleg 100 ezer forint körül lehet megkapni használt nullperces konstrukcióban, és várhatóan nagyjából ilyen áron kerül majd be a szolgáltatók kínálatába kártyás konstrukcióban. Ugyanakkor hallottunk pletykákat, hogy ez az ár még esni fog, ami akár azt is jelentheti, hogy fele annyiért haza lehet majd vinni, mint a jelenleg kontrukciótól és ÁFÁ-tól függően 145 és 180 ezer között mozgó Q10-et. Ennyiért kopogós plasztik ide vagy oda, egyértelműen ajánlott, mert tudása és használhatósága nagyon rendben van.

BlackBerry Q5

Bocha

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

BlackBerry Q5
BlackBerry Q5 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 120 x 66 x 10,8 milliméter
Tömeg 120 gramm
Színvariációk fekete, fehér, vörös
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 3,1 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 720 pixel (330 ppi)
Kijelző típusa kapacitív IPS LCD érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon S4
Processzor típusa 1,2 GHz-es, kétmagos
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip ?
RAM mérete 2 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 4,5 GB
Memória bővíthetősége microSDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/900/1800/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform BlackBerry 10 OS
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok letölthetők
Valutakonverter van
Extra szoftverek Docs To Go, Print To Go, Story Maker, Facebook, Twitter, LinkedIn, Foursquare, Térképek, fájlkezelő, Box, Dropbox, Adobe Reader, SmartTags
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autofókuszos, ledes villanó
Másodlagos kamera 2 megapixeles, fixfókuszos
Videófelvétel max. 1080p (fő kamera)
max. 720p (másodlagos kamera)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 2180 mAh-s lítium-ion (nem eltávolítható)
Készenléti idő 14 nap (3G)
Beszélgetési idő 12,5 óra (3G)
Egyebek
QWERTY billentyűzet, 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó, giroszenzor, iránytű

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés