Caterpillar B15 - mer(ül)őben vakmerő

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A 2013-ban megrendezett Mobile World Congress alatt a Sony termékmenedzserével is sikerült interjút készítenünk, melyből sok okosságot megtudhattunk a strapatelefonok iránti igények kapcsán. A japánoknál már jó ideje elvárás, hogy a gyártók olyan termékeket dobjanak piacra, melyek az alapvető természeti elemeknek valamilyen szinte ellenállnak. Ha megnézzük a távol-keleti felhozatalt, láthatjuk, hogy a telefonok valóban megfelelnek a víz- és porállóság bizonyos mértékű besorolásának. Kérdés persze az, hogy az európai közösség miként viszonyul ehhez. A beszélgetésből kiderül, hogy az öreg kontinensen is kezd kialakulni az az általános vélemény, hogy szükséges lenne már efféle védelemmel felruházni a mobilokat.

Caterpillar B15
[+]

Nyilvánvaló, hogy vannak viszont olyan munkakörök, igénybevételek, amikor már a kis mértékű ellenállóság nem elegendő. Ekkor lépnek be a képbe azok a cégek, akik kimondottan olyan telefonokat gyártanak, melyek az átlagosnál jóval erősebb igénybevétel esetén is képesek épek és működőképesek maradni. A Caterpillar, rövidebben CAT megnevezés sokak számára a munkagépekkel azonosul, nem véletlen tehát, hogy ők ténylegesen ilyen strapatelefonok fabrikálására fordították figyelmüket. A Caterpillar B25-ről és a jelenlegi tesztmodellünkről, a B15-ről is az idei MWC-n hullott le a lepel, ám míg előbbi sima nyomógombokkal rendelkezik, addig jelen esetben már érintőképernyőről számolhatunk be, mely mellé IP67-es szabvány is párosul, némi ütésállósággal megspékelve.

Caterpillar B15
[+]

A Caterpillar B15-öt a Speedshop jóvoltából tesztelhetjük, tőlük pedig a márkához illő sárga dobozban kaptuk, melyen semmi extra nem látható, hiszen mindössze egy CAT logóval fűszerezték a borítást. A csomagolás tartalma átlagos, kapunk egy töltőfejet, egy adatkábelt és egy normál kialakítású headsetet. Mosolyogtató dolog, hogy a leírás ugyanolyan alakúra van kivágva, mint a telefon, ezen felül pedig hasznos, hogy a hátlaphoz pótkiegészítőket is pakoltak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Onda V972 - nincs kettő négy nélkül

    A V972 négymagos hardvere és Retina IPS kijelzője ígéretesnek tűnik, ám használatbavételkor már jelentősen csökkenni fog a jókedvünk.

  • Gigabyte GSmart Rio R1 - két kártyával Riogat

    A Gigabyte legújabb kétkártyás telefonja Android 4.0.4-gyel és negyedik generációs Snapdragon lapkával támadja a középkategóriát.

  • Caterpillar B10 - terepre, droid!

    Megszereztük a Caterpillar második készülékét is, a B10-et, ami valószínűleg a jelenleg kapható legstrapabíróbb androidos okostelefon.

Hirdetés