Történet, tartozékok
Az E-TEN a glofiish szériával sikeresen eltalálta, hogy mire van szükségük a felhasználóknak. Az e típusú gépeik amellett hogy igényesek, korrekt hardveres és szoftveres ellátottságot is kaptak, a sikerük tehát elméletileg garantált. Két dolgot azonban mindeddig nem sikerült jól belőniük, gépeik enyhén túl vannak árazva, a RAM mérete pedig mindegyik masinánál 64 MB, ami a rengeteg gyárilag telepített programot figyelembe véve nagyon kevés.
A kezemben tartom legújabb gépüket, az X600-at, mely elméletileg az X500 utódja. A régebbi modell a mai napig kapható, az újdonság pedig mindössze pár ezressel drágább, az árcédulán szereplő összeget tehát ezúttal úgy-ahogy eltalálták a taiwani vezetők, de továbbra is vannak dolgok, melyek hiányoznak - ezekre azonban kicsit később térek csak ki.
A kütyü egy kis méretű, narancssárga dobozban érkezett - ez egyébként az első nálam járt E-TEN cucc, ami nem fehér színű kartonboxban került hozzám, aminek örültem. A csomag nem csak igényes, hanem bombabiztos is, a tartozékokat rejtő fehér dobozkát nem könnyű kikaparni, de mindenképp megéri, hiszen ez rejti az USB kábelt, a hálózati töltőt, a bőrtokot, a sztereó fülest, a tartalék stylust, valamint az elmaradhatatlan leírást és telepítő CD-t.
A törpe kívülről..
A cikk címében szereplő jelző a látszat ellenére pozitív jelentésű, az X600 méretét ugyanis nagyon eltalálták a mérnökök. Pont annyira kicsi, hogy az még ne menjen a használhatóság rovására, viszont a maga 136 grammos tömegével és 58 x 107 x 14,7 mm-es méretével kiválóan elfér zsebben is. Egyedül vékonyabb lehetne, akkor talán még nagyobbat ütne, de így sem rossz.
A készülékre rápillantva egyből tudjuk, hogy egy glofiish-el van dolgunk, mivel a koncepció a szokásos. Az aprócska, 2,8 hüvelyk átlójú QVGA kijelző körül szálcsiszolt fém borítást találunk, ami szép és igényes megoldás. Az előlap tetejére azért jutott egy kis műanyag is, ezt is ismerjük a régebbi gépekből, selymes, meleg tapintású, nagyon igényes. A két matéria találkozásánál láthatjuk a telefonhangszórót és a két aprócska állapotjelző LED-et. Lent, a csecse glofiish logó alatt leljük a kezelőszerveket, mely nyolc gombból és egy kicsi, de annál használhatóbb joystickból áll. Legalul egy bordó csíkocska fut, ez a készülék oldalain körbefutó részek folytatása. Érdekes, hogy az E-TEN mindig rak valami vad színt a készülékeire, gondoljunk csak az X800 kamerájára - nekem nagyon tetszik a dolog.
A hátlap kialakítására jóval kevesebb időt fordított a gyártó, ez a készülék egyetlen része, mely nem igazán nyerte el a tetszésemet. Az anyaghasználattal nincs gond, a már említett finom, gumiszerű műanyag kellemes és biztos fogást biztosít, a dizájnelemek viszont.. khm. A kamera optikája felbontását meghazudtolóan nagy méretű, körülötte ezüstszínű rész van, a feliratok lemaradtak. Tőle jobbra van az önarckép készítésekor használatos tükör, a mobilfény, valamint a hatalmas telefonhangszóró. Alul mindössze egy Windows Mobile logóra futotta, viszont ez is kissé elnagyolt, pedig ha az említett részek kis méretűek lennének, akkor a hátlap kellemes, minimalista hatást keltene, így viszont összecsapottnak tűnik. Érdekesség, hogy a levehető rész eltávolításához először ki kell húznunk közepes méretű, alapvetően jól használható teleszkópos stylus-t.
Felül és kétoldalt a már említett bordó - sőt, legyünk trendik: techno-bordó - csík fut körbe, ez rejti a különböző dolgokat. Jobboldalt felül a bekapcsológombot, lejjebb a kamera exponálóját találjuk, alulra pedig a szabvány miniUSB csatlakozó, az SDHC-kompatibilis microSD bővítőslot, valamint a mikrofon került.
Felül a GPS felirat olvasható, melytől jobbra találjuk a nyak, illetve csuklópánt rögzítési helyét. Bal oldalon a hangerőszabályzó gombpáros, egy gyorsindító billentyű, a reset-nyílás, valamint a 2,5 mm-es jack kimenet üldögél.
..és belülről
Hardveres felépítésben az új generációs E-TEN gépek szinte nem is különböznek, a 400 MHz-es Samsung SC32442 CPU-t tehát régi pajtásként üdvözölhetjük, csak úgy, mint a 64/128 MB méretű RAM/ROM párost. Utóbbira ráférne egy duplázás, főleg a központi memória méretével van gond, mivel programok futtatására mindössze 28 MB-ot használhatunk. A rengeteg gyári szoftvernek köszönhetően adattárolásra sincs túl sok helyünk (31 MB), ez viszont legalább bővíthető.
Az X600-on Windows Mobile 6 Professional fut, meglehetősen gyorsan. Lassulással, fagyással a tesztidőszak alatt nem találkoztam, a programok gyorsan elindultak. Ezt a Pocket PC Markban kapott pontszámok is alátámasztják - külön kiemelném a grafikus teszt eredményét, melyet érdemes összehasonlítani a VGA felbontású kijelzővel ellátott glofiish gépekével. Kiválóan látszik, hogy ez a Samsung chip a kisebb felbontású megjelenítőket kedveli.
Pocket PC Mark v1.03 | ||
Dhrystone Benchmark (CPU) | 149,16 MIPS | |
Whetstone Benchmark (CPU) | 5,79 MWIPS | |
Memory Benchmark | 713,94 points | |
File system Benchmark | 82,41 points | |
Graphics Benchmark | 208,75 points |
A gyárilag feltelepített extra szoftverekről ezúttal nem írok részletesen, mivel már megtettem az X500+ elemzésében. Pár változás azért van: az M-Desk nevű gyorsindítót kihagyták az X600-ból, helyette az SPB Mobile Shell került telepítésre, mely egy nagyon korrekt, a Today képernyőbe beépülő rendszer. Rengeteg funkciója van, többek között gyorstárcsázás, időjárás előrejelzés, valamint szoftver gyorsindítás.
Kommunikáció
Adatkommunikáció terén semmi előrelépés nem történt az X500-hoz képest. 3G továbbra sincs, a leggyorsabb adatátviteli mód az EDGE, lefedettség híján pedig GPRS-t használhatunk. WiFi szerencsére van, a 802.11b/g szabványokkal kompatibilis. A Bluetooth verziószáma 2.0, az USB-é sajnos ennél kisebb, 1.1-es, infra port nincs.
Telefonálás közben csak a szokásos "E-TEN-es" gond volt, nevezetesen hogy a bejövő hívás fogadása után csak 1-2 másodperccel kezdődött el maga a hangátvitel, addig hiába beszéltem, a másik fél nem hallotta. A hangminőség egyébként rendben volt, de az említett probléma azért elég zavaró, igazán túlléphetne már rajta a gyártó.
Az Outlookban gyakorlatilag végtelen számú nevet tárolhatunk, extra mezőkből sincs hiány. Az üzenetkezelésért szintén az említett program felel, boldogul a hitelesített IMAP e-mail szerverekkel és a multimédiás üzenetekkel is. Gyorstárcsázóból rögtön kettő is van, az egyik a Today képernyőn lakik, a másikat egy billentyűvel érhetjük el. A többi, telefonálással kapcsolatos program szintén öreg cimbi, hívásszűrő, MMS-szerkesztő, profil-beállító, csengőhang-hozzáadó szoftverekkel találkozhatunk a menü Phone mappájában.
Kamera koma és a zenebona
A készülékben lévő 2 megapixeles, fixfókuszos kamera egyszerűen pocsék. Itt nem feltétlenül - vagyis nem csak - a minőségre gondolok, hanem úgy kvázi az egészre. Először is exponáláskor borzalmas hangot ad, amit nem lehet kikapcsolni. Másodszor olyan lassan készíti a fotót, hogy a fülsüketítő hanghullámok után még 2-3 másodpercig meg kell tartanunk a képet, ha nem akarunk bemozdulást. Harmadszor a szoftver is atomgagyi, beállítási lehetőségekben szegény, meg úgy egyébként is borzalmasan néz ki. A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 1600 x 1200, mozgóképeknél 320 x 240 pixel. Valószínűleg szoftveres hiba, de a videóknál a gépemen nem volt kép, csak hang, pedig a 3GP formátumú fájlokat a legújabb QuickTime-mal próbáltam lejátszani. Fotózáskor is akadt gond, a gép néha az első tesztfotóhoz hasonló képeket produkált, pedig nem állítottam el semmit.
Zenei téren sem teljesít valami jól az E-TEN. Muzsikáinkat a Windows Media Player szólaltatja meg, mely ugye nem tartalmaz sem hangszínszabályzót, sem mélyhangkiemelést, a fájlok között pedig csak előadó, stílus és album szerint képes szűrni. A menüben lévő Multimedia mappán belül van ugyan Multimedia Manager nevű program, de ez csak egy fáljmanager, ami az előre beállított multimédiás tartalmakat jeleníti meg. A fájlnevekből csak az első hét karaktert mutatja, ami végképp használhatatlanná teszi.
FM-rádió van, kizárólag bedugott fülhallgatóval használható. Ilyet ugyan kapunk gyárilag, de finoman szólva is közepes minőségű, érdemes tehát egy jobbra cserélni. Kihangosítva kicsit dobozhangon, de alapvetően egész jól szól a kis X600. Képnézegető szoftver természetesen van, videózáshoz viszont érdemes telepíteni a TCPMP-t, mert a Media Player ezen a téren is gyengén teljesít. A számítógépre optimalizált DivX/XviD tömörítésű fájlok kicsit döcögősen mennek, érdemesebb gyengébb minőséggel próbálkozni.
Navigáció, üzemidő, összegzés
A GPS-vevő SiRF-Star III típusú, 20 csatornás, nem volt gondom a használatával. Felmerül viszont a kérdés, hogy a gép ilyen kevés memóriával képes lesz-e futtatni a iGO 8-at. Mivel az új szoftver még nem járt nálam, csak spekulálni tudok, de úgy gondolom, hogy ez a 28 MB szabad memória kevés lesz ehhez.
Az akkumulátor 1530 mAh-s, normál használat mellett 2 napig képes táplálni a gépet.
Összegzés: az E-TEN glofiish X600 egy érdekes gép. Nagyon igényesen van összerakva, mérete ideális, gyors és szoftveresen is rendben van. Adatkommunikáció terén nem nagy durranás, mivel a 3G és a HSDPA is hiányzik belőle, de alapvetően nem rossz a felhozatal. Van benne GPS, ez is pozitív, viszont a 64 MB RAM és a gyér kamera sokat ront az összhatáson. Bruttó ára jelenleg kicsivel 100.000 forint fölött mozog, ennyit úgy gondolom, hogy megér azoknak, akik egy kis méretű, okos Pocket PC-telefonra vágynak. A Tetszett plecsni viszont inkább a külsejének szól, belül még jó pár dolgot kéne javítani.
E-TEN glofiish X600 |
Bocha
A készüléket az LCP Systems biztosította számunkra.
Specifikáció
E-TEN glofiish X600 | ||
Technológia | GSM/GPRS/EDGE 850/900/1800/1900 MHz | |
Operációs rendszer | Windows Mobile 6 Professional | |
Méret | 58 x 107 x 14,7 mm | |
Tömeg | 136 gramm | |
Processzor | 400 MHz-es Samsung SC34224 | |
ROM/RAM | 128 / 64 MB (31 / 28 MB szabadon felhasználható) | |
Kijelző | 2,8 hüvelyk átlójú, 240 x 320 pixel felbontású, 16 bites színmélységű érintőkijelző | |
Bővíthetőség | microSD (SDHC-kompatibilis) | |
WiFi | 802.11b/g szabványú | |
Infra/Bluetooth | nincs/2.0 (A2DP is) | |
GPS vevő | 20 csatornás SiRF-Star III | |
Audio | 2,5 mm-es jack kimenet, mikrofon, monó hangszóró | |
Fényképező | 2 megapixeles, fixókuszos CMOS, mobilfény | |
Akkumulátor | 1530 mAh-s cserélhető Li-Ion | |
Egyéb | Hangvezérlés, TMC támogatás, SPB Mobile Shell szoftver |