Bevezető, kialakítás, kijelző
Az Evolveo próbálkozott a Z széria funkcionalitásának kiterjesztésével, de leginkább csak az árat sikerült emelni, a színvonalat nem. A nyomógombos mobiltelefon viszont egy ideje már elég jól ki van találva, nem feltétlenül éri meg mindenféle oda nem illő dologgal szerencsétlenkedni. Ezt sikerült is nagyon helyesen felismerni a StrongPhone Z4 esetében, ami egy megerősített, IP68 minősítéssel rendelkező készülékházba szerelt szimpla mobiltelefon.
Azt tudja, hogy strapabíró, nagy a kijelző és a gombok, iszonyú hangosan szól és valószínűleg az utolsó bokor után balra (vagy kicsit toronyiránt) is lesz térerő, mert a két SIM kártya 2G hálózaton dolgozik. A 3G-t egyrészt költséghatékonysági okokból dobták, másrészt a 3G szolgáltatás már elég foghíjas és potenciálisan le is lövik a közeljövőben. A 2G viszont marad. Ehhez jön egy power bank funkció és nagyjából a végére is értünk az érdemi képességeknek.
Mellesleg időseknek is megfelelő lehet az eszköz. A háttérvilágtással rendelkező gombok nagyok és jól szeparáltak, a 2,8 hüvelykes, 240 x 320 piexel felbontású IPS panel feltűnően jó minőségű, a megjelenítési méret pedig nagyobb a megszokottnál. Automatikus fényerőszabályozás nincs, de a maximum abszolút kielégítő, a betekintési szögek messze felülmúlják a kategóriaátlagot, a színek nem invertálódnak, a fényerő nem csökken, mindössze a kontraszt erősödik bizonyos szögekben, ami pont nem baj.
A jó minőségű kijelzőn és a stabil fogáson kívül az asztali töltődokkoló is hasznos lehet az idősebbeknek, illetve a külön antenna nélkül használható FM-rádió. A dobozban ugyan van egy sztereó headset, de kényelmetlen és vacak minőségű, úgyhogy a 3,5 milliméteres jack csatlakozóba érdemes valami értelmesebb eszközt dugni, vagy élni a Bluetooth adta lehetőségekkel. A szigetelt jack mellett egy hatalmas LED szolgál zseblámpaként, ami nem túl erős, de arra pont jó, hogy ne essünk át a macskán hajnalban.
A két SIM és a microSD kártya elhelyezéséhez viszont valószínűleg kell majd segítség az idősebbeknek, a hátlapot ugyanis négy csavar fogja, amihez kapunk megfelelő célszerszámot is. A szétszedésnél ügyeljünk a gumitömítésre, a csavarokkal ellentétben, az hajlamos kiesni. A többi csavart, amihez nincs gyárilag mellékelt csavarhúzónk, ne piszkáljuk.
Kamerának látszó egység is van a hátlapon, de a 2 megapixeles, fix fókuszos szenzor érdemben használhatatlan. A mellette lévő multimédiás hangszóró viszont nem olyan rossz, csak zene vagy rádióhallgatáshoz úgy tegyük le, hogy ne takarja semmi. A hangerőnek egyébként még mindegy is lenne, de a minőségen azért érezhetően segít. Hangerőszabályzók nincsenek, a D-pad fel-le iránygombjait használhatjuk értelemszerűen, ki- és bekapcsolni a hívás megszakítására szolgáló, piros, jelölt gombbal tudjuk, SOS üzenetet és hangjelzést pedig a jobb oldalon található, dedikált SOS gomb generál.
Adatkommunikáció, multimédia, funkciók, végszó
Az adatkommunikáció és a multimédiás képességek sem lesz egy külön kötet. A készülékbe egy microSD kártyát és két SIM-et lehet tenni, amelyek 2G kapcsolatra képesek a 850/900/1800/1900 MHz-es frekvencián. Van ismeretlen verziószámú Bluetooth, 40 kB belső tárhely és ennyi. Az SOS gomb előre beállított szöveget küld SMS-ben maximum négy számra, illetve brutális figyelemfelkeltő hangjelzést is tud generálni. A töltőcsatlakozó microUSB, viszont alkalmas vezetékes töltésmegosztásra a 2500 mAh-s akkuból, ami nyilván baromi sokáig bírja, főleg, ha alapvetően a dokkolóban tároljuk az eszközt.
Az egy darab, 2 megapixeles, fix fókuszos kamera alkalmatlan álló- vagy mozgóképalkotásra, a fehéregyensúly ettől függetlenül meglepően jó. Egyébként teljesen kivehetetlen, hogy mit akartunk megörökíteni. Ez még a fény olajfestménnyé konvertáláshoz is gyenge. A videók pedig 240 x 320 felbontásban, bámulatos 5 fps képkockasebességgel rögzülnek. Nem érdemes erőltetni, bár a fehéregyensúly szintén rendben van. Csak minden más értelmezhetetlen és a kép sem hajlandó horizontális tájolásban rögzülni. Sehogy sem.
A StrongPhone Z4-et tényleg csak telefonálásra és maximum FM-rádiót hallgatni szánták, ami amúgy a D-pad felső iránygombját megnyomva azonnal indul is, mindenféle kábel és antenna nélkül. A négyirányú vezérlő gyorsfunkciói egyébként testreszabhatók, de alapértelmezett módon lefelé a kamera található, balra az üzenetírás, jobbra pedig a hangprofilok. Némítani a kettőskereszt nyomvatartásával lehet, a billentyűzetet zárolni pedig a csillaggal. A kioldásnál maradt egy kis hiba a rendszerben, az Unlockedot sikerült Kártyafüggetlennek fordítani, de annyi baj legyen.
Ezen kívül van fájlkezelő, hangrögzítő, ébresztő, naptár (opció az esemény hozzáadása), alapműveletekre szakosodott számológép és egy darab játék, a Kígyó. És semmi egyéb. A rendszer egyébként gyors, problémamentes, a kezelés egyszerű, a menü értelemszerű, a fordítás pedig, azt az egy hibát leszámítva kifogástalan. A hívás hangminősége is teljesen jó, van másodlagos zajszűrő mikrofon is, a hangerő viszont nálunk problémás volt.
A beszélgetési hangszóró nagyon halk, de annyira, hogy gyanús, hogy a mi készülékünkben van a hiba. Mármint, hogy csak abban. Egyeztettünk a gyártóval, a StrongPhone Z4 beszédhangszóróját 81 decibelre kalibrálták, ami már konkrétan fájdalmas, ha nem egy fűrészüzemben társalgunk vagy nincs hallásromlásunk. Műszeres mérések alapján ezt tudja is hozni az eszköz, a miénk viszont ennél jóval szerényebb hangerőt produkál. Nekünk úgy tűnik, ez egyedi hiba lehet, ez egy abszolút első szériás darab, de amíg nem hallunk egy teljesértékű készüléket, addig ezt a problémát létezőnek kell tekinteni.
Pro | |
---|---|
IP68 | |
Vezetékes töltésmegosztás | |
Jó minőségű IPS panel, nagy gombok | |
Töltődokkoló | |
Kontra | |
Gyenge beszélgetési hangerő | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 10 pont |
Kijelző | 7 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Fotózás, videózás | 1 pont |
Hangminőség | 6 pont |
Adatkommunikáció | 3 pont |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték arány | 5 pont |
Indulóár (HUF) | 20 000 |
Tényleg nagy kár lenne az Evolveo StrongPhone Z4-ért, kiváló ügynök lehetne 20 ezer forintért, ha tudnánk tolni még egy kis hangerőt az amúgy jó minőségű hívásokra. Nem dobozos, a mikrofon és a beszédhangszóró is jó, engem jól és tisztán hallott mindenki, csak ezen az oldalon kéne még egy kis hangerő. De a kijelző messze jobb, mint a kategóriaátlag, a rendszer egyszerű és jól használható, nincsen tele ostoba, diszfunkcionális félmegoldásokkal, viszont minden van, amit egy sima, nyomógombos mobiltól elvárunk. Még Snake is. Plusz IP68 és a megerősített háznak köszönhetően fokozott ellenállóság, amit ugyan hivatalos minősítés nem erősít meg, de ebből a szempontból nem szokott gond lenni a gyártó termékeivel. Van dokkoló, beépített antennával rendelkező FM-rádió, zseblámpa, nagy és jól szeparált, háttérvilágítással rendelkező gombok, akár időseknek is ajánlható lett volna, de ha én nem hallom jól Bone-t egy csendes szobában, aki amúgy visszafogott hangerőn kommunikál, de ennyire nem, akkor zajos környezetben ez biztosan nem lesz elég. A 2G még hagyján, a hangminőség egyáltalán nem rossz, de ez a maximum beszélgetési hangerő zárójelbe teheti, hogy amúgy ez egy kényelmes, funkcionális és jó minőségű készülék. Még a multimédiás hangszóró sem fájdalmas, teljesen hallgatható kategória, a csörgésre pedig a holtak is megriadnak. Abban a percben lesz ajánlott az eszköz mint mobiltelefon, amint kiderül ,hogy mi van ezzel a konkrét példánnyal és érinti-e az első, megvásárolható készleteket. De gyaníthatóan azt is lehet majd orvosolni szoftveresen, az Evolveo pedig aktívan próbálja kideríteni, mi és milyen kiterjedtségű a probléma.
Frissítés: Az első széria valóban alul volt paraméterezve szoftveresen, nem ezekkel a rendszerszintű beállításokkal kellett volna legurulniuk a gyártósorról. A további szériák már az eredeti értékekkel kerülnek forgalomba, addig is a kommentek között található megoldás lesz a nyerő.
AliceWake
Specifikáció
Külső | ||
---|---|---|
Méretek | 143,6 x 64,4 x 16,5 milliméter | |
Tömeg | 169 gramm | |
Színvariációk | fekete/piros | |
Kijelző képátlója | 2,8 hüvelyk | |
Képaránya | 4:3 | |
Felbontása | 240 x 320 | |
Típusa, frekvenciája | IPS LCD, 60 Hz | |
Értesítő LED | nincs | |
Készülékvédelem | IP68, ütésálló burkolat | |
Biometrikus védelem | nincs | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | n/a | |
Processzor | n/a | |
Grafikus chip | n/a | |
RAM, tárhely mérete | n/a, 40 KB | |
Tárolható névjegyek | 100 darab | |
Memória bővítése | microSD (külön helyen) | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz |
|
SIM-foglalat | 2x SIM | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | van | |
WiFi | nincs | |
USB | microUSB | |
Navigáció | nincs | |
NFC | nincs | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | zárt | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 2 megapixel, fix fókusz | |
Előlapi kamerarendszer | nincs | |
Videófelvétel | 240 x 320, 5 FPS | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | van (integrált antenna) | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 2500 mAh lítium-ion | |
Vezetékes töltés | 10 watt | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
vezetékes töltésmegosztás, töltődokkoló, SOS gomb, elemlámpa, Kígyó játék |