HTC Desire - a vágy nem titkos tárgya

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A HTC története igazi sikersztorinak számít a telco üzletágban. Az egykori OEM beszállító (szolgáltatók számára, szolgáltatói márkanév alatt szállított telefonok) néhány éve úgy döntött, hogy saját néven, a HTC (korábban High Tech Computer Corporation) betűkből kirakott márkanév alatt lép piacra - bár az OEM vonal máig megmaradt, mostanra a saját márkanév alatt kiadott készülékek adják a termelés legnagyobb részét. Fiatal gyártóról beszélünk, a céget 1997-ben alapították. Kifejezetten az okostelefon vonal felé indulak el, van is néhány dolog, amiben igen gyorsan elsők lettek, ilyen például az első Microsoft Pocket PC, ami 2000-ben gördült ki a gyárkapun (mármint a teherautó, aminek a platójára pakolták a cuccokat), vagy az első Microsoft okostelefon 2002-ben, vagy az első 3G képes Microsoft telefon. Látható, hogy a kezdetektől igen erős partneri viszonyban vannak a Microsofttal, mindez odáig vezetett, hogy ma a HTC gyártja a legtöbb Windows Mobile készüléket. A ma születő gyerekek genetikai kóddal kapják a márka ismeretét, mindenki más pedig legalábbis hallott róla.

HTC Desire

Fentiek fényében elsőre sokkolónak hangzott a hír, hogy a HTC a jövőben kapacitásának felét az androidos készülékek gyártására fordítja. Figyelembe kell azonban venni, hogy az amerikai óriás finoman szólva is eléggé bealudt az utóbbi években, a Windows Mobile messze nem tartotta a lépést a korral. Februárban ugyan meghallgattuk a Steve Ballmer által celebrált sajtótájékoztatón, hogy most aztán majd jól megmutatják, az év végén érkező új Windows Phone majd aláz rendesen, de az ugye még elég messze van, egy évvel korábban pedig a Windows Mobile 6.5 is megváltóként tündökölt a színpadon, majd hullott a sárba a megjelenés után. Nem akarok prejudikálni, de ennek fényében érthető a HTC lépése, hiszen az Android a megjelenés óta sikert sikerre halmoz (modjuk nulláról legkönnyebb dinamikusan emelkedni), ráadásul ingyenessége, nyitottsága mindenképpen vonzó még akkor is, ha sokan a Google rémét látják benne. Hogy jogosan, vagy sem, abba nem szeretnék most belemenni, lényeg az, hogy a számok azt mutatják, hogy az Android komoly piaci részt szakított ki az eddig meglehetősen nyugodt okostelefon-tortából.

HTC Desire
[+]

A HTC ennek komoly részese, elég, ha az első androidos készülékre gondolunk, ez a G1, vagy a Magic, nem is beszélve a Hero-ról, ami az igazi áttörést hozta ezen a téren. Persze nem szabad elfeledkeznünk a Nexus One néven futó Google telefonról sem, természetesen ezt is a HTC követte el. A Desire, fejlesztési nevén Bravo pedig a Nexus One HTC-s újragondolása.

A doboz a gyártótól megszokott apró tégla, rajta a HTC tavaly ősszel behozott szlogenjével (quietly brilliant), valamint a telefon fényképével. A környezettudatosság jegyében szójatintával készültek a feliratok, a geek-ek számára pedig plusz információ, hogy a Desire kódneve az A8181. A dobozt kinyitva a készülék jön először szembe, szépen lefóliázva (éljen a környezettudatosság), majd alatta találjuk a töltő-microUSB kábel kombót (szétszedhető, így külön USB kábelként is használható), egy sztereó mikrofon-fülhallgatót, ez utóbbi 3,5 mm-es jack csatlakozóban végződik, egy mini CD-t a használati útmutatóval, valamint a garanciális feltételeket felsoroló kis füzetecskét. A Nexus One-nal ellentétben a Desire-höz nem kapunk tokot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés