Ingyenes iPhone játékok #1

Frisbee

Harmadik szereplőnk ügyességi játék, a beszédes nevű Frisbee. Az alkalmazás főszereplője valóban egy frizbi, a repülő korong szemszögéből éljük át az eseményeket, ami konkrétan a repülés. A célszerszám elhajítása után a telefon döntögetésével tudjuk irányítani a korongot, a cél az, hogy különböző karikákon, fordítókon és egyéb tereptárgyakon pontosan átreptessük úgy, hogy a közbülső területen elhelyezett csillagokat is begyűjtsük.

Ez eleinte elég könnyű, van három karika, összesen hat csillag, az első néhány pályát szinte kötelező a maximumon hozni (gold medál). Ha egy-két csillag kimarad, akkor ezüstös érem a jutalmunk, ha csak a pályát teljesítjük és sok csillagot kihagyunk, akkor bronz medál az eredmény. Nyilvánvalóan úgy működ a rendszer, hogy akkor jutunk a következő pályára, ha az előzőt sikeresen megoldottuk. S ez bizony néha nagyon nem könnyű, sokféle tereptárgy akadhat utunkba, eleinte csak fák, de mivel vidámparkban kezdünk, ezért előbb-utóbb a forgó óriáskerék kabinjai között is el kell vezessük a korongot. Vannak háromszög alakú „checkpointok“, ha ilyen van a gyűrű helyett, akkor az durván gyorsít, s ezt követően jellemzően kanyarodik is a pálya, érdemes résen lenni. Ha valakinek nem jön be a döntögetéses irányítás, kérhet jobbra-balra egy-egy virtuális gombot, de szerintem így nehezebb a feladat.

Ha az adott pálya mind a tíz szintjét megcsináltuk, akkor megnyithatjuk a következő szintet, ám ezekhez be kell áldoznunk az összegyűjtött csillagokból egy jókora marékot. Így aztán az ember visszajár a már korábban megcsinált pályákra csillagokat gyűjteni, ami egyáltalán nem ökörség, sokat fejlődhet így a tudásunk. Néha van egy-két bónusz pálya, ami különösen szemét, ezek megcsinálása nem csillagokat hoz a konyhára, hanem új frizbit kapunk, s ilyesmit egyébként is tudunk magunknak vásárolni. Próbáltam többfélét is, nem észleltem különbséget, egy bizonyos szint felett már mindenképp szivatós a játék. A három vidámparkos pályacsomag után jön a western világa, itt még végigtoltam az első tíz pályát, Bocha a következő pakkot is, de most egy ideig nem szeretnénk frizbit látni.

Pedig vannak a játékban még lehetőségek, lehet venni mágnest, ami magához húzza a csillagokat akkor is, ha elrepülünk mellette, van XP turbózási pakk, s persze csillagokat is lehet vételezni – de ezt már igazi zsetonért. Az biztos, hogy a Frisbee elég sokáig biztosíthat szórakozást, főleg akkor, ha nem csüggedünk el hamar az első sikertelenségek után.

Bog

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Újabb iOS játékkoktél

    Megint van egy sereg jópofa játék, amelyek közül érdemes szemezgetni. Fizetős is, ingyenes is akad, a játékélmény pedig mindenképp garantált.

  • Alkalmazásbemutató: Memory War

    iOS-en és BlackBerry OS-en elérhető memóriajátékot próbáltunk ki, amelyben egy kétszemélyes üzemmód is helyet kapott.

Előzmények

Hirdetés