iPhone appz - a legjobb játékok II.

Rolando

Utolsó címünk a Hand Circus fejlesztése, a név pedig Rolando. Kategória nincs, pontosabban mondhatnám, hogy egy kétdimenziós platformjáték, de ennél jóval többről van szó. A Rolando ugyanis egy olyan dolog, amit nem lehet leírni, még a kicsit lejjebb található videó sem tudja elég jól szemléltetni azt, ami a program. Persze azért megpróbálok festeni egy objektív képet: adott egy kedves kis rajzfilm-grafikával megáldott program, amit a készítők pihentebb óráikban kellemesen átitattak némi humorral. A játék indítása után pár rolando - azaz szemekkel és szájjal rendelkező golyóbis - fogad minket, egyikőjük pedig figyelmeztet is: Hey Finger, let's get started. Finger (az ujjunk - a szerk.) ugyanis a játékos neve, legalábbis a rolandók így hívnak bennünket, ugyanis minden pálya elején beszélnek hozzánk, tudatva azt, hogy mi a helyzet Rolando Földön, pontosabban az aktuális pályán.

A játék lényege, hogy minden pályán x számú rolandót eljuttassuk a célig. Ez nem hangzik túl komplikáltan, ráadásul az egyes pályákon kifejezett kezdőpont sincs, van, hogy a szegény kis rolandók elvárvultan hevernek egy-egy eldugott szegletben. A rolandokat az iPhone/iPod döntögetésével tudjuk jobbra-balra gurítani, plusz ugrani is tudnak, legalábbis az alapvető egységek. Belőlük van a legtöbb, de van pár különleges fajta is, például a Király/Királynő: ők böszme nagy rolandók, akik alszanak, tehát nem irányíthatjuk őket, csak a kisebbekkel tudjuk ide-oda löködni őket. Vannak továbbá a Királyi Tüske Kommandó egységeink, őket irányíthatjuk is, különlegességük pedig abban rejlik, hogy minden egyes falfelületen meg tudnak ragadni, de érdemes megemlíteni a híddá alakítható és a ragadós rolandókat is A célhoz különféle kacifántos utak vezetnek, gonosz, fekete színű rolandó-zabáló szörnyek, kizárólag általunk vezérelhető kapuk/zsilipek, ugrópadok, gombnyomára nyíló ajtók, bombákkal kirobbantható falak, szóval minden, ami szem-szájnak ingere. Gyakorlatilag ennyi a játék, megspékelve pár bónuszpályákkal, például olyanokkal, ahol a masina döntögetésével forgathatjuk a gravitációs mezőt, valamint azokkal, ahol őrült, maguktól szaladgáló - azaz guruló - rolandók útját kell egyengetnünk.

A fenti videón nem látszik, hogy a kis rolandókat a gép döntögetésével mozgatjuk, pedig ez mindenképp sokat dob a játékélményen. Elsőre az irányítás kicsit újszerű és egyben ijesztő, de mikor az ember hozzászokik, a játék magával rántja valahova, ahonnan elég nehéz kijönni - csak akkor lehet teljesen, ha az ember végigvitte a közel sem rövid játékot. A Rolando azért is kedves a szívemnek, mert megmutatta, hogy egy játék milyensége nem feltétlenül a csillogó-villogó grafikában rejlik. A Guitar Rock Tour mellett ez a másik kedvencem a készülékre.

Rolando
Ár 7,99 EUR
Fejlesztő ngmoco Inc.
Méret 25,1 MB
Link a letöltéshez Klikk a store-hoz

Bocha

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés